DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A legfrissebb motorral támad Melbourne-ben a Mercedes

Noha többször is megbízhatósági problémákról cikkeztek, a németek megerősítették, hogy a gyári és az összes partnercsapatuk a legújabb specifikációjú erőforrással érkezik az F1-es Ausztrál Nagydíjra.

A turbókorszak bevezetése, azaz 2014 óta a Mercedes dominálta a Formula-1-et, s ezt nem kis részben az erőforrás terén elért hatalmas előnyüknek köszönhették, amelyből természetesen az általuk motorokkal ellátott partnercsapatok is profitáltak. A mostani tesztidőszak azonban csak félig szólt róluk, a Ferrari ugyanis egyelőre meggyőzőbb teljesítményt nyújtott náluk – igaz, nem tudni, hogy az egyes istállók milyen programot teljesítettek.

Mindenesetre a sajtóban elterjedt a pletyka, miszerint a Mercedes ráadásul megbízhatósági problémákkal is küzd, s ezek miatt visszafogott motorteljesítménnyel futottak a teszteken – ami megmagyarázná a Ferrarival szembeni látszólagos hátrányukat.

hamilton-mercedes-barcelona-teszt-dppi



A fentiek ellenére azonban a Mercedes nemrég megerősítette, hogy az összes csapatát a legfrissebb specifikációjú erőforrásokkal látja majd el Melbourne-ben. Ezt próbálták ki a második barcelonai teszthéten, ám a vezetőség nem feltétlenül volt elégedett az eredményekkel – jóllehet, azokat valóban befolyásolhatták a letekert motorok.

Márpedig az Ausztrál Nagydíjon már aligha engedhetik meg maguknak ezt a luxust, ami arra enged következtetni, hogy a beszámolókkal ellentétben mégsem olyan súlyosak a Mercedes megbízhatósági problémái, hiszen a zsetonrendszer eltörlése miatt bármikor bevethetnének egy újítást, megvárhatnák, amíg teljesen kiforrott lesz. Ezek pedig nem túl jó hírek a Ferrari és a riválisok számára – elképzelhető, hogy az Albert Parkban már ismét a címvédő gárdánál lesz az előny.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: