DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

100 millió dollárba fájhat a Honda kidobása a McLarennek

Miután csütörtökön megjelent a hír, miszerint a Honda-motorral továbbra is küszködő McLaren megkereste a Mercedest az esetleges visszatérés okán, az F1 világa azt találgatja, hogy mikor kerülhet sor a váltásra, ha egyáltalán.

Nagyon úgy tűnik, hogy újraegyesülésük harmadik szezonját is nyögvenyelősen kezdik majd meg a McLarennél és a Hondánál, ráadásul ha a teszteken látott formájuk nem javul fel a szezonnyitóig, könnyen az utolsó helyeken is találhatják magukat a csapat autói, hasonlóan a 2015-ös kezdethez.

A Honda szűnni nem akaró motorgondjait és tehetetlenségét látva nem teljesen váratlan, hogy a wokingiaknál felmerült a japánokkal való szakítás gondolata, a hírek szerint pedig a McLaren ismét felvette a kapcsolatot a nekik 2014-ig motorokat szállító Mercedesszel a partnerség esetleges újraélesztése okán. A stuttgartiak állítólag nem zárkóztak el az ötlettől, és egyébként is vannak felszabadult „kvótáik”, hiszen az idén megszűnt Manornak is ők lettek volna a beszállítói.

mclaren-honda_1



Ám a McLaren számára nem biztos, hogy annyira egyszerű lenne megválni a Hondától az év végén, mint azt sokan gondolják. A japánok jelenleg gyári csapatként kezelik őket, azaz Zak Brownéknak nem kell fizetniük a motorokért, ami egy egyszerű beszállítói viszony mellett megszűnne, a korai szakításnak pedig más fájdalmas anyagi vonzatai is lehetnek - az első becslések szerint az első évben 100 millió dolláros kiesést jelentene ez az istállónak.

A csapat korábbi pilótája, a jelenleg kommentátorként ténykedő Martin Brundle szerint is tartogathat még fordulatokat a történet: „Nem hagyhatják el a Hondát, kivéve ha a Honda magától távozik és egy kövér csekket hagy hátra maga után, mint ahogy tették a Brawn GP esetében is. Ám a két fél technikailag és pénzügyileg is szinte összeolvadt, így közösen kell ebből kilábalniuk” - vélekedik a brit.

„Van egy olyan érzésem, hogy gyors orvosság a jelenlegi problémákra, szóval az első pár versenyen még szenvedni fognak, mielőtt ráncba szednék magukat. A McLarennek a Red Bull-lal kellene felvennie a harcot, nemhogy a középmezőnnyel, és mindannyiunknak szüksége lenne már egy jó McLarenre.”

„Viszont mást sem látok, mint hogy milyen zord hangulat uralkodik jelenleg a csapaton belül. Elég komoly tüzeket kell eloltaniuk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: