DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hősökre van szüksége az F1-nek

A Red Bull csapatfőnöke úgy véli, teljesen át kell alaktani a pilóták fogalmát a jövőben, annak érdekében, hogy a sportág rajongók új generációit tudja megnyerni magának. Horner azt is kifejtette, miért nem fél a MotoGP-től.

Christian Horner nagyon ráérzett a jövő Forma-1-ének ízére, hiszen nemrég arról győzködte a televíziós társaságokat, hogy nem kell félniük a közösségi média térhódításától. A sportág többségi tulajdonosa, a Liberty Media a tesztek alatt azzal kedvezett a rajongóknak, hogy engedélyezte a csapatoknak és a pilótáknak rövid videók készítését a bokszutcában, a jövőben pedig további lépéseket tervez annak érdekében, hogy még több embert szólítsanak meg. A Red Bull csapatfőnöke szerint sok hely van a fejlődésre.



„Nagyon sok mindent lehetne még tenni a fiatalabb közönségért” – idézte a Crash.net a britet. „Ahogyan az emberek tévét és sportot néznek manapság, az teljesen eltér attól, hogy csak az elérhető csatornák közül választanak. Meg kell találni a megfelelő médiumot arra, hogy elérjük a fiatalabb rajongókat is, megőrizve azokat az alapelveket, melyek fontosak a Forma-1 számára. Hogy tudunk-e jobb munkát végezni a termékeinkkel? Igen, és remélem, hogy a folyamatban lévő tervek egyre csak javítani fognak a show minőségén. A versenyzőknek sztároknak és hősöknek kell lenniük, és fel kell ismerniük személyiségük hatását a rendelkezésükre álló eszközökön keresztül.”

A félelmekkel szemben Horner úgy véli, hogy a MotoGP nem kelhet versenyre az F1-gyel a jövőben. „A MotoGP számai jelentéktelenek a Forma-1-hez képest, ez pedig megmutatja, milyen erős rajongótáborunk van” – mondta a brit, aki szerint csapata 2010 és 2013 közötti dominanciája miatt éppen annyira felelős a nézettségi adatok zuhanásáért, mint a Mercedes elmúlt három évben látott produkciójából fakadóan. „Szerintem számtalan sportban visszaesés volt tapasztalható. Persze a Red Bullt sokan vádolják azért, ami 2010 és 2013 között történt, de ez alatt több csapat is részt vett a küzdelmekben, Alonso 2010-ben majdnem nyerni tudott, ráadásul akkor négy pilóta is harcolt a bajnoki címért” – tette hozzá Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: