DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kiderült, miért nem Wehrlein kapta a Mercedes-ülést

Az F1-es sajtó sokat szidta a Mercedes azért, mert nem a kézenfekvő opciót, Pascal Wehrleint választották Nico Rosberg helyére, ám a német pilóta elismeri, hogy ez volt a helyes döntés.

A DTM 2015-ös bajnoka meggyőző újoncszezont teljesített a Manor színieben, és Mercedes-patronáltként minden esélye megvolt arra, hogy elfoglalja Nico Rosberg üresen maradt ülését az elmúlt három szezon világbajnokánál. Tapasztalatlanságára hivatkozva Toto Wolffék Valtteri Bottas mellett tették le voksukat, de a német sem maradt ülés nélkül, hiszen a csillagosoknak sikerült beprotezsálniuk őt – furcsa módon – egy Ferrari-motoros Sauberbe. Wehrlein előszezon-beli problémáit tovább tetézte, hogy januárban megsérült a Miamiban rendezett Bajnokok Versenyén, melynek következtében ki kellett hagynia az első kollektív gyakorlást.



A teszthiány az új autók miatt komoly veszteségnek bizonyult, ám a pilóta második héten megbarátkozott az új technikával – az Ausztrál Nagydíjra készülve pedig elismeri, hogy Toto Wolff szerint még fejlődnie kell ahhoz, hogy megkapja élete lehetőségét az Ezüstnyílban. „Pontosan erről beszéltem vele. Egy év tapasztalat nem elég, ez egyértelmű volt” – idézte a Motorsport Wehrleint. „Azt mondta: ’Jobb lenne, ha több tapasztalatot szereznénk neked, egy év nem elég, és különben is, a legtöbb pilóta második évében fejlődik a legtöbbet’. Szerintem a Mercedes egy kész és tökéletes pilótát akart, aki a csúcson képes autózni, én még azonban nem tartok itt a tapasztalatom miatt.”

Persze azt a tavaly egy pontot szerző versenyző is elismeri, hogy ha felajánlották volna neki a lehetőséget, nem habozott volna, hogy elfogadja-e. „Ha előtted van az esély, meg kell ragadni. Egy év tapasztalattal azonban még nem érted el képességeid határát, és több hibát is véthetsz. Például rossz irányba indulsz el a beállításokkal. Az F1-ben teljesen normális, ha több évnyi tapasztalattal a hátad mögött sokkal kevesebb hibát vétesz, mint egy szezon után.”

Noha az élen is versenyezhetett volna, Wehrlein nem túlságosan csalódott, amiatt, hogy végül Valtteri Bottas lett Lewis Hamilton csapattársa. „Tudtam, hogy én vagyok az egyik esélyes, de nem koncentráltam rá túlságosan. Mivel nem az én kezemben volt a döntés, edzettem tovább, azon dolgoztam, hogy mit csinálhatok jobban idén, és vártam addig, hogy hogyan fognak határozni” – tette hozzá a német.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: