DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

A társadalom akadályozná meg a hangosabb motorok visszatérését?

Az F1 egyik gyakran emlegetett rákfenéje, hogy hiába hatékonyabbak a V6-os hibridek, hangjuk elbújhat a nagyobb hengerszámú szívómotorok sivítása mellett. Az FIA elnöke úgy véli, a társadalmi nyomás az akadálya annak, hogy a sportág visszatérjen a régi hangzásvilághoz.

Az első barcelonai teszt után érdekes videó látott napvilágot, melyben egy youtuber a V8-as és V10-es motorok hangját keverte a gyakorláson készült képek alá, visszaidézve valamit abból az akusztikus hatásból, melyeket a korábbi évek modelljei nyújtottak a pályákon. A jelenlegi motorszabály 2020-ig van érvényben, több szakember pedig úgy vélekedik, itt az ideje elkezdeni a tárgyalást egy új motorformuláról, mely egyrészt költséghatékonyabb lesz, másrészt a rajongóknak is közelebb fog állni a szívéhez.

Persze a lelátókon és a televízió előtt ülőket hidegen hagyja, hány henger dolgozik egy motor belsejében, vagy hogy milyen módon csiholnak energiát az erőforrásból, a hanghatást viszont 2013 óta visszasírják, amikor még V8-as szívómotorokat használtak a csapatok. Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke azonban hajthatatlan: úgy véli, ha az F1 a hibrid technológiával közelített a közúti közlekedéshez, nem szabad letérni erről az útról. „A társadalom nem fogja elfogadni” – idézte az FIA Auto-magazinja a franciát.



„Olyan szervezetet irányítunk, mely a nyilvánosság szeme előtt működik, a világon pedig sehol nem fognak ebbe beleegyezni. Sőt, biztos vagyok benne, ha azt mondanánk, hogy ’térjünk vissza a tíz évvel ezelőtti motorokhoz’, akkor a gyártók többsége nemet mondana rá. Négyből hárman elhagynák a sportágat. Mindemellett tudjuk, milyen fontos a stabilitás – először is, a lehető legnagyobb versengésre van szükség, másodsorban pedig meg kell védenünk a befektetésünket. Nem lehet minden évben új technológiákra pénzt költeni, ez pénzügyileg tarthatatlan, hiszen így is panaszkodunk a versenyzés, a Forma-1 költségeire, mely számomra is abszurd.”

Noha az F1 nem rejt magában komoly veszélyeket a környezetre, Todt szerint ezt a területet sem szabad félvállról venni. „Látjuk, mekkora hangsúly van manapság a klímaváltozáson, a szennyezésen, és felelősséget érzek azért, hogy mi is részt vállaljunk ebben. Igaz, hogy egy Forma-1-es verseny kevesebb környezetszennyezéssel jár, mint egy repülőút Párizsból New Yorkba, de akkor is példát kell mutatnunk. Ebből fakadóan pedig nem engedhetünk meg magunknak szükségtelen szennyezést, hiszen az rossz képet festene rólunk.”

Amikor a jövő lehetséges technológiájáról kérdezték, Todt a hidrogént említette alternatívaként. „Meg vagyok győződve róla, hogy hidrogénenergiát fogunk használni a jövőben. Öt év múlva a nyitóautó sofőr nélküli lesz a rali-világbajnokságon. A motorsport folyamatosan változik, nekünk pedig az a feladatunk, hogy a legjobb összetevők alkossák. Nem az a felelősségünk, hogy eldöntsük, milyen lesz jövőre a Forma-1, a hosszútávú versenyzés, vagy a ralizás, hanem hogy milyen lesz 2021-ben és 2030-ban. Persze a lényeg mindig is ugyanaz marad, de figyelembe kell venni a társadalom fejlődését” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: