DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Az első teszthét statisztikái: A Ferrari a Mercedes nyomában

Valtteri Bottas mindent vitt új csapatával töltött első teszthetén, hiszen a leggyorsabb idő és a legtöbb kör is az ő nevéhez fűződik, ám a számokat alaposabban megnézve nem rajzolódik ki egyértelmű Mercedes-fölény.

A 2017-es szezonkezdetet megelőző gyakorlási idő fele már el is telt az ezen a héten Barcelonában futott négy tesztnappal, amelyek közül az utolsó ráadásul részben vizes pályán zajlott, hogy a csapatok és a Pirelli az új esőgumikat is kipróbálhassák. A teszthét során összesen 21 versenyző lépett pályára, köztük a Force Indiánál és a Saubernél csak beugrószerepet kapó Alfonso Celisszel és Antonio Giovinazzival. A szezon versenypilótái közül Pascal Wehrlein nem kóstolhatott még bele az új autókba, hiszen hátsérülés miatt kénytelen volt távol maradni az e heti munkától.

skysports-f1-conclusions-bottas_3899119



A szalagcímek nagy részét a Mercedes új igazolása, Valtteri Bottas sajátította ki: a csapat taktikájának köszönhetően a finn volt az egyetlen, aki mind a négy napon autóba ülhetett, és a legjobb időeredmény is az ő nevéhez fűződik, noha igaz, hogy a pálya hivatalos rekordjánál is erősebbnek számító szerdai 1:19,705-ös körét a legpuhább összetételű, ultralágy abroncsokon érte el. Sebastian Vettel ugyanazon a napon futott 1:19,952-je legalább ennyire, ha nem még jobban méltó az elismerésre, hiszen annak eléréséhez ő a lágy keverékeket használta.

Összességében a Ferrari és a Mercedes pilótái magasodtak ki a mezőnyből, hiszen ők érték el a legjobb időket, ráadásul mind a négyen szereztek egy-egy napi „győzelmet”. Figyelemreméltó még a Renault pilótáinak eredménye, akik a Red Bull-lal karöltve ott tanyáznak a közvetlen üldözőbolyban.  

 

A versenyzők legjobb köridői az első barcelonai teszthéten:

  Versenyző Csapat Idő Gumi
1 Valtteri Bottas Mercedes 1:19.705 ultralágy
2 Sebastian Vettel Ferrari 1:19.952 lágy
3 Kimi Raikkönen Ferrari 1:20.872 lágy
4 Lewis Hamilton Mercedes 1:20.983 szuperlágy
5 Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:21.153 lágy
6 Jolyon Palmer Renault 1:21.396 lágy
7 Max Verstappen Red Bull-Renault 1:21.769 lágy
8 Nico Hülkenberg Renault 1:21.791 lágy
9 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:21.824 szuperlágy
10 Felipe Massa Williams-Mercedes 1:22.076 lágy
11 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:22.118 szuperlágy
12 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:22.204 szuperlágy
13 Lance Stroll Williams-Mercedes 1:22.351 lágy
14 Antonio Giovinazzi Sauber-Ferrari 1:22.401 ultralágy
15 Esteban Ocon Force India-Mercedes 1:22.509 szuperlágy
16 Sergio Perez Force India-Mercedes 1:22.534 szuperlágy
17 Stoffel Vandoorne McLaren-Honda 1:22.576 ultralágy
18 Fernando Alonso McLaren-Honda 1:22.598 ultralágy
19 Danyiil Kvjat Toro Rosso-Renault 1:22.956 lágy
20 Carlos Sainz Toro Rosso-Renault 1:23.540 közepes
21 Alfonso Celis Jr. Force India-Mercedes 1:23.568 ultralágy

 

haas

Sokan mondják, hogy a teszteken a megtett táv az időeredményeknél is fontosabb, ám ebben a tekintetben is az előzőhöz nagyon hasonló sorminta rajzolódik ki. Bottas 1508 kilométerével volt a legszorgosabb, ami öt teljes versenytávnak felel meg. Megbízhatóan rótta a köröket a Sauber és a Haas is, míg a McLaren és a Toro Rosso minden nap szembesült kisebb-nagyobb problémákkal, ami meglátszik körszámukon is. Rajtuk kívül az autó sérülései miatt majdnem két teljes napot kihagyó Williamsnek lehet még hiányérzete.

 

Megtett körök és kilométerek:

  Versenyző Kör Km     Csapat Kör Km
1. Valtteri Bottas 324 1508   1. Mercedes 558 2597
2. Sebastian Vettel 267 1243   2. Ferrari 468 2179
3. Lewis Hamilton 234 1089   3. Sauber-Ferrari 349 1625
4. Kimi Raikkönen 201 936   4. Haas-Ferrari 343 1597
5. Marcus Ericsson 198 922   5. Red Bull-TAG Heuer 294 1369
6. Max Verstappen 174 810   6. Renault 293 1364
7. Romain Grosjean 174 810   7. Force India-Mercedes 278 1294
8. Kevin Magnussen 169 787   8. Williams-Mercedes 213 992
9. Antonio Giovinazzi 151 703   9. McLaren-Honda 208 968
10. Nico Hülkenberg 150 698   10. Toro Rosso-Renault 183 852
11. Jolyon Palmer 143 666          
12. Sergio Perez 121 563          
13. Daniel Ricciardo 120 559          
14. Lance Stroll 110 512          
15. Stoffel Vandoorne 107 498          
16. Felipe Massa 103 479          
17. Fernando Alonso 101 470          
18. Danyiil Kvjat 100 466          
19. Esteban Ocon 86 400          
20. Carlos Sainz 83 386          
21. Alfonso Celis Jr. 71 331          
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: