DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Rosberg: Győzelmek múlhatnak a pilóták fáradtságán

A visszavonult 2016-os F1-es világbajnok egy beköszönés, és néhány nyilatkozat erejéig leugrott a barcelonai gyakorlásra, ahol nagy benyomást tettek rá az új autók.

Nico Rosberg bő 25 év óta először úgy kezd egy szezont, hogy nem készül versenyzésre, hiszen december elején bejelentette visszavonulását a Forma-1-ből. A német ennek ellenére a Mercedes nagykövete maradt, és ilyen minőségében szerdán kilátogatott a barcelonai pályára, ahol a csapatok és a pilóták az új, erősebb és gyorsabb autóikat próbálgatják. Annak ellenére, hogy maga nem próbálhatta ki az autót, a garázsból is lenyűgözték a látottak.



„Nagyon nagy a felhajtás, ezért saját szememmel is látni akartam az új autókat. A gépek robosztusak, agresszívek, mindenki izgatott, és jó ezt látni. A pilóták szeretik, és úgy vélem, ez lesz az az év, amikor valódi gladiátorok lesznek a pályán, mert ezekben az autókban kedvükre feszegethetik fizikai korlátaikat. Szerintem az is előfordulhat majd, hogy a versenyzők egyszerűen kimerülnek futam közben, ez pedig akár a győzelmükbe kerülhet.”

Amikor arról kérdezték, hogy az új autók látványa, és a Mercedes erős formája miatt nem sajnálja-e visszavonulását, Rosberg kategorikus nemmel felelt. „Arra számítottam, hogy ők lesznek a legjobbak, mert nagyszerű a csapat, nemde? Nem mondom, hogy ez tény, hiszen még várnunk kell egy kicsit, de úgy tűnik, remek autót készítettek, ami nem meglepő. Ami engem illet, teljesen boldog vagyok a döntésem miatt, a sportot pedig még mindig szeretem, remek érzés itt lenni, és követni az eseményeket. Jó dolog, hogy ilyen pozitív a felhajtás, és bízom benne, hogy a sportág elindul a fejlődés útján. Alig várom már, hogy mit hoz a jövő” – nyilatkozta Rosberg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: