DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Még mindig fékproblémák hátráltatják a Haast

Hiába teljesítenek eddig igencsak meggyőzően az első F1-es barcelonai teszten, van, amin továbbra sem tudnak úrrá lenni a száguldó cirkuszban második szezonjukra készülő amerikai istállónál.

Az első két nap a Renault-tól érkező Kevin Magnussen kifejezetten biztató eredményeket ért el a Haas VF-17 névre hallgató autójával, amelybe szerdán már Romain Grosjean ülhetett be. A francia 56 kört tett meg a barcelonai teszt harmadik napján – elmondása szerint ugyanaz a probléma hátráltatta ma is őket, mint tavalyi újoncévük nagy részében:

„Jelenleg még mindig nem vagyunk százszázalékosan elégedettek a fékekkel” – idézi Grosjeant a PlanetF1.com. „De folyamatosan dolgozunk rajta, és remélhetőleg még a szezon elején találunk rá megoldást.”

grosjean-barcelona-teszt-haas-dppi-1



„Volt néhány dolog, amely miatt a garázsban kellett maradnunk, ezért dolgoznunk kell ezeken, hogy a jövőben jobbak lehessünk ezen a téren. De így is megtehettem az első köreimet az autóban, s elkezdtem ráérezni, hogyan kell vezetni.”

Grosjean ugyanakkor nem csak panaszkodott idei első tesztnapját követően, hanem arról is beszélt, mennyivel élvezetesebbek az új szabályok szerint épített autók: „Úgy gondolom, az előző autókat nem volt igazán szórakoztató vezetni, de most végre újra a Formula-1-ben érezhetjük magunkat. Nagyon jó érzés vezetni őket. A nagy tempójú kanyarok sokkal érdekesebbek lesznek idén, mint korábban. Úgy érzem, több pálya is izgalmasabb lesz, mint volt eddig. Már alig várom.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: