DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Newey a Flúgos Futamhoz hasonlítja a 2017-es autókat

A Red Bull RB13-as tervezésében a korábbiaknál nagyobb szerepet vállaló Adrian Newey egyáltalán nincs kibékülve a 2017-es autók kinézetével.

A Red Bull célja 2017-ben egyértelműen az, hogy visszahódítsa a világbajnoki címet a Mercedestől, RB13-as modelljük eddig azonban nem a várakozások szerint muzsikált a barcelonai gyakorláson, hiszen Daniel Ricciardo alatt megállt az autó hétfőn délelőtt – igaz, Max Versappen egy nappal később már ott ólálkodik az élen. Az új Red Bull tervezésében Adrian Newey is nagy szerepet vállalt, hiszen az aerodinamikai módosítások miatt újra szabadjára engedhette kreativitását – a mezőnyben egyedüliként ő tervezett méretes réssel ellátott orrkúpot, elvben a pilóták hűtését elősegítendő, de technikai szempontból sem elhanyagolható a megoldás.



Mindezek ellenére a brit szakember nincs megelégedve a módosítások utáni autók kinézetével. „Nem tudom, ez nagyon szubjektív dolog” – nyilatkozta Newey Barcelonában. „Ha brutálisan őszinte akarok lenni, azt kell mondjam, azzal, hogy hátrébb tolt első szárnnyal és hátsó szárnyvéglapokkal, valamint hátrébb tolt oldaldobozzal szeretnék a sebesség hatását kelteni, kicsit olyan, mint ha a Flúgos Futamot néznénk. Bár lehet, hogy csak én vagyok túlságosan tradicionális.”

Newey azonban örült neki, hogy több lehetősége volt az új szabályoknak köszönhetően. „Érdekes, hogy sokkal nagyobb szabadságunk van, hiszen az elmúlt néhány évben ez volt az első alkalom, amikor enyhítettek az aerodinamikaiszabályokon. A legegyértelműbb változás az autó szélességének növekedése, a barge boardnál lévő terület pedig nagy lehetőségeket rejt magában. Az eddig látottak alapján úgy vélem, ez a leghangsúlyosabb része a fejlesztéseknek” – tette hozzá a brit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: