DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Alonso: Nem futottunk egy érdemi kört sem

A kétszeres F1-es világbajnok szerint korai még bármiről is véleményt mondani - nagyon sok mindent kell gyakorolniuk, ráadásul érdemi köröket nem is tudtak megtenni az első tesztnapon.

Talán a McLaren számára alakult legkevésbé jól az idei első Formula-1-es teszt, Eric Boullier már beszélt arról, hogy a Honda alaposan kivizsgálja az olajszivárgás okát és megmondják, hogy mi volt a gond - egyelőre nem tudnak pontosabbat. Fernando Alonso érthetően nem volt túl elégedett az első nappal.

"29 kört tettünk meg, de ezek nem voltak minőségiek, csak bemelegítő, installációs, ellenőrző körök. Egyelőre nehéz véleményt mondani az autóról, az egyetlen biztos dolog az, hogy jól néz ki" - mondta a spanyol a nap végén. "A kanyarokban érezhetően gyorsabb, szóval jó ilyen leszorítóerővel menni és jobban feszgetni a határokat, mint eddig."

alonso-honda



"A végén nagyon konzervatív beállításokat használtunk, csak hogy megnézzük a rendszereket és kicsit felvegyük a fonalat. Szerintem jelenleg nem tudunk mit mondani a motorról, mert nem azt használtuk, aminek az autóban kellett volna lennie. Remélhetőleg a Honda gyorsan megtalálja a megoldást a héten és remélhetőleg több normális napunk lesz. Aztán jövő héten javulhatunk és megközelíthetjük azt, amit majd Ausztráliában fogunk használni" - értékelt Alonso.

"Nem csak technikai, de vezetői szemszögből is meg kell találnod a határaid, meg kell találnod a megfelelő vezetési stílust, ami illik az autóhoz és az abroncsokhoz. Össze kell magad hangolnod a kormánnyal, gyakorolni kell a rajtprocedúrát, a bokszkiállásokat, több dolgot, ami más idén a gumik és az autók méretei miatt."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: