DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Mercedes szerint szabályos az új autójuk

A brackley-i istálló motorsport-igazgatója és mérnökizgatója is úgy véli, nincs illegális elem a W08-ason - a holtszezonban a Ferrari emelt szót az autó felfüggesztése ellen.

Az elmúlt hetekben az izgatott várakozás mellett ádáz csata dúlt technikai fronton, a Ferrari ugyanis szabálytalannak tartotta a Mercedes és a Red Bull felfüggesztéseit. Balszerencséjükre azonban Charlie Whiting, a Nemzetközi Automobil Szövetség versenyigazgatója egyelőre zöld utat engedett a szóban forgó elemeknek, ezért több szakember is úgy véli, hogy az Ausztrál Nagydíj hétvégéje feljelentésekről és az eredmények elleni protestálással fog telni.



A Mercedest azonban hidegen hagyják a kritikák: „A felfüggesztések és azok szabályossága szóba került a technikai szabályokról szóló találkozón, a Mercedest illetően pedig nagyon magabiztos vagyok a helyzettel kapcsolatban” – idézte Toto Wolffot, a Mercedes motorsport-igazgatóját a formulaspy.com. „A szabályok alapján tudjuk, hogy mit lehet tennünk és mit nem. Úgy vélem, ez csak a szokásos, szezon előtti adok-kapok része, de egyáltalán nem aggaszt minket.”

Charile Whiting levélben értesítette a csapatokat a helyzetről, azt azonban még nem lehet pontosan tudni, hogy mit tartalmazott az üzenet. A portál úgy véli, Whiting pontosan leírta, hogy a Mercedes megoldása miért nevezhető legálisnak, ahelyett, hogy figyelmeztette volna a címvédőt. „A tavalyi és idei szezon között nem változott a felfüggesztésre vonatkozó szabályozás, ezért ami legális volt akkor, az lesz most is” – mondta Aldo Costa, a Mercedes mérnökigazgatója. „Egyetlen csapat kérte a helyzet tisztázását az FIA-tól. A technikai szabályokról szóló találkozón a technikai igazgatók és néhány csapat is tárgyalt az ügyről a Nemzetközi Automobil Szövetséggel, de nem történt változás” – tette hozzá a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: