DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Bottas is reagált Hamilton adatmegosztós kijelentésére

A Mercedes háromszoros világbajnoka nagy port kavart azzal, amikor az istállón belüli adatmegosztás betiltását hozta szóba – most új F1-es csapattársa mondta el erről a véleményét.

Lewis Hamilton nemrég úgy nyilatkozott, hogy igazságtalannak tartja, hogy csapattársa az ő autójának adataihoz is hozzáfér, így felhasználhatja az általa megszerzett információkat. Ezt persze sokan azonnal a visszavonuló Nico Rosberg helyére érkező Valtteri Bottas elleni hadviselés elleni első lépcsőjének tartották, így a háromszoros világbajnoknak tisztáznia kellett, hogy semmi baja nincs a finn pilótával.

Azóta az ügyben már többen is megszólaltak, így például a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is, aki szerint Hamilton elképzelése irreális, ugyanakkor hozzátette, hogy a médiát is hibáztatja, amiért egy ilyen jelentéktelen kijelentésből ekkora botrányt csináltak.

bottas-hamilton-mercedes-2017-bemutato



A nyilatkozat kapcsán szintén érintett Bottas mindezidáig nem reagált új csapattársa véleményére, ám az már eddig is látszott, hogy a Williamtől átigazoló versenyző nem ijed meg a brit által jelentett kihívástól. Ugyanez érződött rajta akkor is, amikor Hamilton ominózus adatmegosztós állításával kapcsolatban ismertette az álláspontját:

„Nem számít, ki mit mond, ez úgysem változtat semmin. A versenyzőknek nem csak magukra kell gondolniuk, hanem arra is, hogyan vihetnék előre a csapatot. Ha pedig ezáltal gyorsabbá válik az autó, akkor ez mindkét pilóta érdeke. Nekem semmi problémám nincs az adatok megosztásával” – idézi Bottas szavait a PlanetF1.com szakoldal.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: