DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Bottas nem fél attól, hogy megküzdjön Hamiltonnal

A finn F1-es pilóta számára létkérdés, mire megy Lewis Hamiltonnal első, Mercedesnél töltött szezonjában, hiszen ezzel meghatározhatja karrierje későbbi alakulását is.

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója nemrég úgy vélekedett, hogy nem feltétlenül Valtteri Bottasszal képzelik el a folytatást 2018-tól, ez pedig ha lehet, még elszántabbá teszi a Williams korábbi pilótáját. Az elmúlt hetekben többször volt hangos a sajtó a Bottas és Lewis Hamilton közötti csatározások várható eredményeiről: a háromszoros világbajnok nemrég azt mondta, kíváncsi, hogy a finn meddig megy el kettejük párharcában, Bottas pedig úgy vélekedett, hogy mindig is ilyen csapattársat akart, mint a tavaly Nico Rosberg ellen a vb-címről lemaradó brit.



Már csak alig egy hónapot kell várnunk arra, hogy kiderüljön, a két versenyző mire megy egymással, Bottas pedig úgy véli, alapvetően nem fog változtatni munkamódszerein a Mercedesnél. „Nagyon trükkös egyszerre csapatjátékosnak lenni és azért harcolni, hogy te légy az élen” – mondta a finn a Motorsport.com-nak. „Ez új helyzet számomra, de szerintem az lesz a legjobb, ha úgy teszek, ahogyan eddig, és mindent a csapat érdekeinek rendelek alá.”

„De mindezek mellett saját céljaim is vannak, az F1-ben pedig önzőnek kell lenned ahhoz, hogy sikeres legyél. Szerintem ez megvan bennem. Ez a helyzettől függ, valamint attól, hogy kiszámítod, mi a legjobb lépés. Ettől többet nem igazán tudok mondani, meglátjuk, hogyan alakul az év. Mindenkivel jól kijövök, és szerintem Lewisszal is kemény, de sportszerű csatát fogunk vívni. Ez csak így lehetséges” – mondta a finn.

Nico Rosberg és Lewis Hamilton kapcsolata nem mindig volt felhőtlen, küzdelmük többször ütközésig fajult, Bottas azonban egyáltalán nem fél a feszült pillanatoktól. „Az biztos, hogy keményen harcoltak egymással, de ez történik, ha nyerni akarsz. Ez a Forma-1. A csapat azonban az elmúlt években megtanulta, hogyan kezelje ezeket a helyzeteket, a kényes szituációk pedig segíteni fognak a jövőben.  Abban biztos vagyok, a vezetés egyértelműen kimondja majd, hogy mit lehet tennünk és mit nem. Versenyezni akarunk egymással, és lehetőségünk is lesz rá, de csak abban az esetben, ha a csapat által lefektetett játékszabályokat követjük.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: