DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Sauber: Előre a középmezőnybe!

A téli autóbemutatók egyúttal azok az alkalmak, mikor a csapatok kitűzhetik ambiciózus céljaikat a szezonra. A tavaly csupán két pontot gyűjtő Sauber is sokat javulna.

Az új szabályrendszerek és a velük járó, radikálisan áttervezett F1-es autók lehetőséget biztosítanak minden kiscsapatnak, hogy előretörjenek a világbajnokság erősorrendjében. Különösen fontos ez a Sauber számára, amely a 2016-os szezont a konstruktőri 10. helyen zárta 2 pontjával – a Manor megszűnése miatt pedig a leggyengébb tavalyi csapatként kell készülniük az új idényre.

„Egyértelmű, hogy javítanunk kell. A Sauber C36-Ferrari képében erős alappal rendelkezünk, és a forrásaink is megvannak, hogy az autót tovább fejleszthessük a szezon folyamán. Ez fontos lesz, hogy megvessük lábunk a középmezőnyben” – nyilatkozott Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatvezetője a bemutató alkalmával. A „forrásaink” címszó alatt a csapat új tulajdonosát értette, amely nyáron érkezett meg a fedélzetre.

„A Longbow Finance S.A.-val nagyszerűek a lehetőségeink, hogy újra versenyképessé váljunk, és visszatérjünk korábbi Formula-1-es sikereinkhez. Új megközelítésmódra akarunk helyezkedni, és az első lépéseket már meg is tettük, hogy stabil alapot építsünk jövőnk számára” – folytatta az indiai-osztrák csapatvezető.



„Alapvetően a nagy csapatok akkor is előnyben vannak, amikor jelentősen változnak a szabályok” – fogalmazott Jörg Zander, a Sauber technikai igazgatója, aki januárban tért vissza a csapathoz. „De mikor megkeverik a kártyákat, új lehetőségek is feltárulnak. A Sauber C36 szélesebb és alacsonyabb, a nagyobb gumiknak köszönhetően pedig izmosabbnak tűnik, mint a tavalyi modell.”

„Nagyobb hangsúlyt helyeztünk az aerodinamikai stabilitásra, ahelyett, hogy a leszorítóerő maximalizálására törekedtünk volna” – emelte ki Zander, mi volt az autó megtervezésének alapvető filozófiája. Kitért arra is, ami a versenygépet mozgatja. A Sauber szívében 2016-os Ferrari-motor működik, ami első hallásra hátránynak tűnhet, ugyanakkor a csapat pontosan tudta, mi köré kell felépítenie autóját. „Ez kipróbált és bizonyított rendszer, magas szintű tartóssággal, egy jó alap” – tette hozzá a szakember.

A Sauber ezeken túl új versenyzővel is gazdagodik, Marcus Ericsson mellé Pascal Wehrlein tart, a mezőny egyik ígéretes tehetsége. A Bajnokok Tornáján elszenvedett balesete miatt azonban Wehrlein felkészülése veszélybe került, és az első barcelonai tesztet biztosan ki kell hagynia.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: