DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel a bajnoki címért küzdene 2017-ben

A négyszeres világbajnok szerint nem elképzelhetetlen, hogy a Ferrarival versenyben legyenek az első helyért. A német emellett az idei versenyek egyik nehézségét emelte ki nyilatkozatában.

Az új szabályváltozásoknak köszönhetően senki nem tudja, mik lesznek az erőviszonyok 2017-ben. A Ferrari elnöke is ennek megfelelően tett nyilatkozatot a közelmúltban. Az olasz gárda négyszeres bajnoka úgy gondolja, hogy a maranellói alakulat mindig képes az elsőségért küzdeni.

Vettel először a 2017-es szezon egyik nehézségével kezdte mondandóját: „Idén a kanyarsebesség sokkal nagyobb lesz, ami azt jelenti, hogy az erőhatások is erősebbek a megszokottnál. Fizikailag megterhelőbb versenyeket fogunk futni. Ez nagy változás és egy kemény kihívása az idei szezonnak.”

 vettel-mexiko-nagydij-dobogo-2016



A német a széles gumikkal való tavalyi tapasztalatával folytatta: „Egy kicsit teszteltünk a múlt évben, de biztos, hogy más lesz, mivel az autók is mások a tavaly használtakhoz képest. Jelentősen több a leszorítóerő azokon, mint amikkel 2016-ban köröztünk.”

A Ferrari pilótája így folytatta: „Azt gondolom, hogy összességében majd jobban a határon mehetünk a versenyeken, és nem kell a gumikopásra figyelni.”

 

Vettel nyilván szeretne az elsőségért küzdeni, kérdés mennyi esélye lesz erre 2017-ben: „Azt hiszem, amikor az ember a Ferrarival versenyez, és már megvolt az esélye a bajnokság megnyerésére, ismét el szeretné érni azt, tehát ez a cél: a bajnoki győzelem. Ugyanakkor nagyon nehéz bármilyen elvárásokat felállítani, amikor minden ennyire új. Még felérhetünk egy jó pozícióba, de lehetetlen most jóslatokba bocsátkozni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: