DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Nem egészséges a motorok dominanciája”

Adrian Newey úgy véli, hogy az erőforrásokon kívül egyéb dolgoknak is érvényesülnie kellene a jó teljesítményhez az F1-ben. A Red Bull mérnöke az új szabályok negatív hatásairól is beszélt.

Az energiaitalos alakulat szakembere bízik abban, hogy csapata idén már közelebb lesz a bajnoki címhez. Szerinte ehhez a Renault motorjának teljesítménye lehet az egyik kulcs. A brit mérnök arról beszélt, hogy nem feltétlen egészséges a sportnak, hogy az erőviszonyok ennyire függenek az erőforrások teljesítményétől, az általa említett többi tényezők pedig a háttérbe szorulnak.

Newey így kezdte gondolatait: „A nagyobb mechanikai tapadás, a több leszorítóerő, és a nehezebb autók azt eredményezik, hogy a versenyzők egy-egy körön sokkal inkább nyomhatják a gázt. Ez bizonyosan azt jelenti, hogy nagyobb erőhatások érik a pilótákat, mint előtte.”

A brit mérnök a manapság egyre inkább kevésbe fontos tényezőkkel folytatta: „Engem viszont az aggaszt, hogy még mindig a motorok dominálnak az F1-ben, ami nem túl egészséges a sportnak. A teljesítménynek együttesen kellene összeadódnia a motorból, az autó vázából, és a versenyző képességeiből.”

 newey-redbull-brit-nagydij



A Red Bull szakembere az új szabályok egyik hatásáról is beszélt: „A több leszorítóerővel és a nagyobb tapadással azt érik el, hogy az autók több G-s erőhatást produkálnak, ennek következtében pedig a pilótáknak sokkal keményebben kell dolgozniuk a vezetés alatt.”

Newey elmondta, miből lehetett idén következtetni a versenyzők fizikai állapotára: „Mindannyian megtapasztalhattuk az elmúlt két vagy három évben, amikor a televízió előtt ültünk, hogy amikor a versenyzők rádióztak az autóból, nem úgy tűnt, mintha kiugrana a szívük a helyéről vezetés közben. Egyszerűen csak ültek az autóban, és kész.”

A brit mérnök szerint negatívumai is lehetnek az újdonságoknak: „Viszont az erőhatásoknak az is lehet a hátulütője, hogy a kimerültség az előzések és közeli versenyzések számát is csökkentheti.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: