DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Massa elárulta, milyen érzés visszatérnie

Nico Rosberg visszavonulásának és Valtteri Bottas átigazolásának köszönhetően tulajdonképpen nem is távozott az F1-ből a brazil, aki rendkívül motiváltan várja a néhány hét múlva startoló szezont.

Azok után, hogy Nico Rosberg december elején, néhány nappal a Formula-1-es világbajnokság megnyerése után mindenki meglepetésére váratlanul bejelentette azonnali visszavonulását, több olyan dolog is kétségessé vált, amit addig biztosnak gondoltunk a 2017-es mezőnnyel kapcsolatban. A közel másfél hónapig elhúzódó ügynek végül az lett a vége, amit a leginkább valószínűsítettek: a Mercedes Valtteri Bottast igazolta a távozó német helyére, míg a Williams visszahívta Felipe Massát a finn pótlására.

Massa még a tavalyi Olasz Nagydíjon jelentette be, hogy távozik az F1-ből, Brazíliában és Abu Dhabiban el is búcsúztatták, ám a fentiek miatt végül idén is ott lesz a rajtrácson. Claire Williams helyettes-csapatfőnök a többszörös futamgyőztes volt az ideális választás számukra, most pedig a brazil pilóta is elmondta érzéseit a visszatérésével kapcsolatban:

massa-williams-2016-dppi



„Kicsit fura ez az egész számomra, hiszen a lehető leghihetetlenebb módon zárult a karrierem, amikor azt a rengeteg szeretetet kaptam az emberektől Brazíliában” – nyilatkozta Massa a Channel 4 kameráinak. „Aztán egyszer csak jött a hívás a régi-új főnökömtől, Claire-től, aki azt mondta, hogy a csapatnak szüksége lenne rám még egy évre. Enyhén szólva is meglepődtem kissé! De a szurkolóktól kezdve a családomig mindenki azt mondta, hogy azt tegyem, amit igazán szeretnék és amit a szívem diktál, és én végül a szívemre hallgattam. Senki olyannal nem találkoztam, aki azt mondta volna, hogy ne tegyem.”

„Nagyon motivált vagyok. Imádom a versenyeket, a versengést” – fogalmazott a Williams pilótája, aki az újonc Lance Stroll társa lesz idén. „Úgy érzem, még mindig fitt vagyok és készen állok egy újabb bajnokságra. Igazán bízom benne, hogy jó lesz az autónk. Mindenki számára újak lesznek a szabályok, ez tetszik, mert jól jöhetünk ki belőle, ahogy tettük azt 2014-ben is. Rendkívül motivált vagyok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: