DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Ferrari olyat tesz, melyet már nagyon rég nem

A maranellói F1-es alakulat a múltban híres volt arról, hogy a realitás talajáról elrugaszkodva sokszor teljesíthetetlen célokat tűzött ki maga elé - a vörösök elnöke most azzal szeretné elkerülni a blamát, hogy nagy célkitűzések helyett inkább a maguk medrében hagyja folyni a dolgokat.

A Ferrari titkon azt remélte a 2014-es motorformula-változástól, hogy helyreállíthatják megtépázott renoméjukat, de még inkább hátracsúsztak a sorrendben, és csak egy évvel később mutatkoztak meg jelei az újabb feltámadásnak. A Scuderia Sebastian Vettel révén három győzelmet is szerzett 2015-ben, ezen felbuzdulva pedig nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy ismét világbajnokok lesznek. Nos, a maranellóiak igencsak mellélőttek, hiszen nem hogy vb-győzelmet nem tudtak szerezni, de egy-két kivételtől eltekintve a futamokon sem tudtak harcba szállni a Mercedesszel és a Red Bull-lal.



A szenvedésekkel teli évad alatt a csapatnak el kellett viselnie a vezetés felől érkező nyomást is, most viszont úgy tűnik, hogy a Ferrari elnök-vezérigazgatója, Sergio Marchionne tanult a történtekből, és egy fokkal szerényebben nyilatkozott arról, mit is vár a 2017-es szezontól. „Idén nem fogok beleesni ugyanebbe a csapdába. Várjunk, addig, amíg kialszanak a fények a pályán” – nyilatkozta az olasz-kanadai a Corriere dello Sport című lapnak a nagy célok kijelöléséről. A Ferrari előszezonja nem mellőzi a politikai csatározásokat és a pletykákat sem, hiszen máris harcban állnak a Mercedesszel és a Red Bull-lal azok trükkös felfüggesztése miatt, ráadásul olyan pletykák is szárnyra keltek, melyek szerint a csapat technikai igazgatója, Mattia Binotto már a 2017-es modell B-változatán dolgozik.

Néhány sajtóorgánum ezt azzal támasztotta alá, hogy Maurizio Arrivabene a „nagyon sok munkára” hivatkozva maradt távol a Pirelli hét eleji, torinói sajtóeseményétől, Marchionne pedig megerősítette, hogy valóban megállás nélkül dolgoznak a maranellói gyárban. „A dolgozók csak karácsonyra kaptak két szabadnapot, azóta azonban 0-24-ben folyik a munka. Az autó egyelőre jól teljesít, és a motor is ígéretesnek tűnik. Hiba lenne azt gondolni, hogy az előrelépésünk azon fog múlni, hogy a Mercedes hogyan értelmezi majd a szabályokat – nekünk csak arra kell koncentrálnunk, hogyan győzzük le őket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: