DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Ferrari már most nagy bajban lehet 2017-es autójával

Noha még egyetlen kört sem tett meg a Scuderia idei modellje, ráadásul még be sem mutatták a nagyközönségnek, néhány forrás úgy véli, már most B-modellen dolgoznak Maranellóban.

A Pirelli nemrég, Torinóban rendezett sajtóeseményén a Forma-1-es család színe-java ott volt, egy prominens személy kivételével: Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke a gyárban megállás nélkül zajló munkára hivatkozva nem tudott jelen lenni a rendezvényen. Több sajtóorgánum ezt annak tudta be, hogy a Ferrari már most tévútra jutott a 668-as kódjelet viselő, a La Gazetta dello Sport által nemrég megmutatott autóval, és lázasan dolgoznak azon, hogy a tesztekre épkézláb megoldásokkal álljanak elő.



A Ferrari előszezonja politikai szinten sem szolgált sok örömmel, hiszen hiába tiltakoztak a Mercedes és a Ferrari által használt trükkös felfüggesztés ellen, a Nemzetközi Automobil Szövetség egyelőre legálisnak minősítette a megoldást. „Nem hinném, hogy a Ferrari olyan rossz, mint amilyennek lefestik” – nyilatkozta egy olasz forrás a spanyol Marca című lapnak, ahogyan azt is megcáfolta, hogy a Ferrari állítólag már most B-megoldáson dolgozik 2017-es autóját illetően. „Szó sincs B-autóról, inkább folyamatos evolúció zajlik, ahogyan felfedezik az új aerodinamikai szabályokban rejlő lehetőségeket.”

A Ferrari egyik sajtósa, Alberto Antonini is megpróbálta eloszlatni a Maranellót belengő ködöt: „Jelenleg értelmetlen lenne elvárásokról beszélni. A szabályok megváltoztak, az autó pedig teljesen más lesz. Ismerjük a képességeinket, és hogy milyen autót építettünk. A csapatnál az eredmények szinkronban vannak a várakozásokkal, de a barcelonai tesztig várnunk kell, hogy másokkal is össze tudjuk hasonlítani” – tette hozzá az olasz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: