DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Óvásokkal indulhat a szezon Melbourne-ben

Klasszikus F1-es hangulatban, egymás elleni áskálódásokkal és gyanakvásokkal veheti kezdetét a 2017-es idény, hiszen a csapatok között továbbra sincs egyetértés abban, hogy legális-e a Mercedes-féle felfüggesztés.

Noha az idénre érkező új szabályok adhatnak lehetőséget azok eltérő értelmezésére a mérnökök számára, a vita mégis egy olyan elem körül zajlik, amely már tavaly is megtalálható volt a mezőnyben: az elsőként a Mercedes, és immár a Red Bull által is használt trükkös felfüggesztésről, amely az autó hasmagasságának szabályozását igyekszik szabályozni, megkerülve a betiltott aktív felfüggesztés és FRIC metódusait.

A Ferrari ugyan pár hete megkérte az FIA-t, hogy foglaljon állást a felfüggesztés szabályosságát illetően, Charlie Whiting válasza azonban nem jelentette ki egyértelműen, hogy az érintett csapatoknak változtatni kell koncepciójukon, így a vita tovább folyik az istállók között.

red-bull-2016



Múlt héten a csapatok technikai szakemberei tartottak egy tanácskozást, amelynek kiemelt napirendi pontjaként kezelték a felfüggesztés kérdését. Bár a többség szeretné száműzni az ötletes megoldást, a Mercedes és a Red Bull továbbra is használni tervezi azt, hiszen a Marca szerint azóta sem kaptak ezzel ellenkező ajánlást az FIA-tól.

A német Auto Motor und Sport szerint a dolgok jelenlegi állását látva az is elképzelhető, hogy ha a szezonnyitóig nem kerül pont az ügy végére, a riválisok megóvhatják a szóban forgó két élcsapat eredményeit Melbourne-ben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: