DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ezek a rekordok várnak Verstappenre 2017-ben

Max Verstappen és a Red Bull idei célja, hogy megnyerjék a világbajnoki címet, ennek eléréséhez azonban számos F1-es rekordot kell megdöntenie a hollandnak – összegyűjtöttük, melyek ezek!

Verstappen 2014-ben, Suzukában a pénteki edzésnapon ült először F1-es autóba, ezzel pedig a legfiatalabb pilótává vált, aki valaha részt vett egy nagydíjhétvégén. Ezt követően 2015-ben a legfiatalabb versenyrésztvevővé, majd a legfiatalabb pontszerzővé avanzsált. Azzal pedig, hogy 2016-ban a Red Bull-lal megszerezte első győzelmét, a futamnyertesek sorrendjében is övé lett ez a cím, ezzel egy időben pedig ő lett a legfiatalabb pilóta, aki valaha versenyen az élen állt, aki dobogós lett, valamint az első holland futamgyőztes is ő lett.

 

Verstappen



„Versenyeket akarok nyerni, ez a fő célom. Ha sok futamot nyersz, akkor lehet tiéd a világbajnoki cím” – nyilatkozta még korábban Verstappen, aki ezt a célját már idén el szeretné érni. Amennyiben ez sikerül számára, átveheti Sebastian Vetteltől a „legfiatalabb világbajnok” címet, a német ugyanis 2010-ben 23 évesen és 124 naposan szerezte meg a végső trófeát Abu Dhabiban. Ha Verstappen legkésőbb 2020-ban bajnok lesz, akkor biztosan átveszi a négyszeres világbajnok helyét ezen a listán.

Lewis Hamilton 2007-ben 22 évesen és 126 naposan lett az a legfiatalabb pilóta, aki valaha vezette a világbajnoki pontversenyt. Verstappen előtt ez a lehetőség is nyitva áll: ő csupán 2020. február 7-én éri el ezt a kort. A harmadik kihívás az lesz a holland számára, hogy megszerezze a legfiatalabb pole-pozíciós címet, amelyet jelenleg szintén Vettel birtokol (21 év, 72 nap) – amennyiben idén vagy 2018-ban a Red Bull-pilóta megszerzi az első rajtkockát, ez a rekord is a neve mellé kerülhet. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: