DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Williams nem téveszti szem elől Bottast

Rég volt a Williamsnek olyan hosszú ideig szereplő pilótája, mint a gárda tagjaként 2012-ben tesztelő, majd 2013-tól versenyző Bottas - Claire Williams úgy véli, továbbra is árgus szemekkel fogják követni pályafutását.

Miután 2011-ben megnyerte a GP3-at, Valtteri Bottas nem ugrott egyből versenyzői ülésbe, hanem folytatva 2010 óta íródó történetét a Williamsszel, 2012-ben hivatalos teszt-és tartalékpilótaként állt a grove-iak rendelkezésére. A finn a szezon húsz hétvégéjéből öt kivételével minden helyszínen vezethette az FW34-est, érdemei elismeréseként egy évvel később pedig versenyzőként is bemutatkozhatott Pastor Maldonado oldalán. Az azóta eltelt négy évben csak a technika akadályozta meg abban Bottast, hogy kimagasló eredményt érjen el, de 2014 és 2016 között így is kilenc alkalommal dobogóra állhatott.



Elismertségét jól mutatja, hogy a Mercedes minden követ megmozgatott azért, hogy leigazolja őt 2017-re, Nico Rosberg utódaként, a Williams pedig eleinte vonakodott attól, hogy búcsút intsenek neki. „Valtteri olyasvalaki, akiről mindig potenciális világbajnokként beszéltek” – nyilatkozta Bottas volt főnöke, Claire Williams, a nemrég rendezett düsseldorfi sportkonferencián. „Érdekes lesz látni, hogy mire lesz majd képes.”

„Egyelőre nem tudjuk, hogy az új szabályok vajon felkavarják-e az erősorrendet, és hogy a Mercedes meg fogja-e őrizni domináns pozícióját, avagy sem. De biztos vagyok benne, hogy továbbra is harcban lesznek a legjobb helyekért” – mondta a Williams helyettes csapatfőnöke. „Mi voltunk azok, akik terelgettük Valtterit egész F1-es karrierje alatt. A Williamsszel csatlakozott a sportághoz, mi pedig mindig olyan autót szerettünk volna neki adni, amellyel megmutathatja tehetségét. Most, hogy előrelépett, nagyon boldogok vagyunk.”

Bottasról nemrég új munkaadója, a Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff is ejtett néhány szót, mondván, kiegyensúlyozott pilótapárost fognak alkotni Lewis Hamiltonnal, ám a brit édesapja szerint vigyáznia kell, hiszen a a háromszoros világbajnok akár karriereket is képes romba dönteni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: