DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Két okból nem igazolhatott fiatalt a Williams

A hírek szerint két egymástól független oka is volt annak, hogy a Williams nem igazolhatta le Pascal Wehrleint Lance Stroll mellé: a Martini mellett ezt a kanadai ifjonc szerződése sem tette lehetővé.

Valószínűleg már mindenki, akit csak egy kicsit is érdekel a Formula–1, pontosan tudja, milyen történet zajlott le az elmúlt két hónapban Rosberg, Bottas, Massa, Wehrlein, a Mercedes és a Williams főszereplésével, így ezúttal eltekintünk ennek felidézésétől, azt viszont eddig nem hallgattuk, hogyan zajlott le ez a történet a Williams szemszögéből, erről beszélt nemrég Claire Williams helyettes csapatfőnök a SpeedWeeknek:

„Nem sokkal Nico döntését követően Toto felhívott telefonon. Akkoriban megvolt a szerződésünk Valtterivel és Lance Stroll-lal, minden el volt intézve, minden tiszta volt” – utalt Williams arra, hogy egy hónappal Rosberg bejelentése előtt már közölték, mely két versenyzővel képzelik el a szezont. „Ez az új szituáció nehéz helyzetbe hozott minket, hiszen Bottas neve évek óta elhangzik a jövő lehetséges világbajnokainak felsorolásában, s izgatottan várom, mire képes, de egyúttal nagyon a szívünkhöz nőtt, s azt kívánom, bárcsak tőlünk kaphatott volna jobb autót. De így is örülök, hogy esélyt kapott a Mercedesnél.”

williams_bah_cs



A pótlás kérdése nem volt egyszerű, hiszen nagyjából már minden versenyképes pilóta szerződést kapott a 2017-es szezonra, s bár kézenfekvő megoldás lett volna a Mercedes juniorja, Pascal Wehrlein beültetése, ezt a névadó szponzor, a Martini nem engedhette meg, egyes országokban ugyanis 25 év alatti személyek nem reklámozhatnak alkoholt, márpedig Wehrlein 22, Stroll pedig mindössze 18 esztendős.

Miután Jenson Button elkötelezte magát a McLarenhez teszt- és tartalékpilótaként, a Williamsnek csak egy választása maradt Felipe Massa személyében, ám hosszú ideig tartott, mire vele és a Mercedesszel is sikerült mindenről megegyezni… „Az volt a probléma, hogy a legtöbb elérhető pilóta még nem volt huszonöt éves, így ez hat hektikus hetet jelentett a számunkra, nem unatkoztunk… Persze a holtszezon sosem unalmas, de most minden kicsit más volt…”

A Martini mellett egyébként a pletykák szerint Stroll szerződése sem tette lehetővé egy másik fiatal szerződtetését, ez ugyanis állítólag kiköti, hogy minden idők második legfiatalabb F1-es pilótája mellett egy tapasztalt partnerre van szükség, aki mentorálni tudja az elmúlt három év alatt három utánpótlásbajnoki címet szerző kanadai tehetséget.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: