DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Teljessé vált a 2017-es F1-es mezőny

A Manor pénteki végleges bezárása után az utolsó kérdőjel is eltűnt a Formula-1 2017-es felállását illetően – íme, az a 20 versenyző és 10 csapat, akikért idén szoríthatunk a száguldó cirkuszban!

Pénteken mi is beszámoltunk róla, hogy a csődeljárás alatt álló Manor nem talált vevőkre, s a gyárat is bezárták, így a Formula-1-be 2010-ben beszálló istálló története hét idény után véget ért. Ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy most már csoda kellene ahhoz, hogy ne húsz autó sorakozzon fel a rajtrácsra a március végén kezdődő évad futamain, a csapatok pilótái pedig egytől egyig ismertek, így tulajdonképpen összeállt a 2017-es mezőny.

Legutóbb 2015-ben, még a Haas érkezése előtt szerepelt mindössze tíz istálló a Formula-1-ben, s az is ritkaságnak számít, hogy csupán két újonc versenyzőt köszönhetünk majd – sőt, ha egészen precízek akarunk lenni, Stoffel Vandoorne már nem számít annak, hiszen tavaly Bahreinben beugrott a sérült Fernando Alonso helyére. Így az egyetlen tényleges debütáns Lance Stroll lesz, aki minden idők második legfiatalabbjaként fog vezetni a Williamsnél.

f1-start-2016-abudhabi-dppi



Az sem túl gyakori jelenség, hogy mindössze három gárda – nevezetesen a Red Bull, a Ferrari és a Toro Rosso – tartotta meg teljes egészében az előző évi felállását, sőt ha a tavalyi kiinduló helyzetet nézzük, ez csak a maranellóiakra érvényes, köszönhetően a Verstappen-Kvjat cserének. Persze Nico Rosberg váratlan visszavonulása nélkül a Mercedesre is igaz lenne ez, ám a világbajnok távozása után Valtteri Bottas is csapatot váltott. Érdekesség, hogy a nagy mozgolódás ellenére egyik istálló sem cserélte le mindkét pilótáját.

Száz szónak is egy a vége: íme, a Formula-1 végleges(nek szánt) teljes 2017-es felállása a pilóták által választott rajtszámokkal együtt:

Mercedes: #44 Lewis Hamilton, #77 Valtteri Bottas

Red Bull: #3 Daniel Ricciardo, #33 Max Verstappen

Ferrari: #5 Sebastian Vettel, #7 Kimi Raikkönen

Force India: #11 Sergio Perez, #31 Esteban Ocon

Williams: #18 Lance Stroll, #19 Felipe Massa

McLaren: #2 Stoffel Vandoorne, #14 Fernando Alonso

Toro Rosso: #26 Danyiil Kvjat, #55 Carlos Sainz

Haas: #8 Romain Grosjean, #20 Kevin Magnussen

Renault: #27 Nico Hülkenberg, #30 Jolyon Palmer

Sauber: #9 Marcus Ericsson, #94 Pascal Wehrlein

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: