DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Egyenautók és szívómotorok a GP1-ben?

Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél…? Egyre több és több részlet derül ki Bernie Ecclestone állítólagosan tervezett F1-riválisáról, a GP1-ről, mely bő 24 órával ezelőtt még csak kósza pletykának tűnt.

Tegnap pletyka szintjén már szóltunk pár szót arról az elképzelésről, hogy Bernie Ecclestone a Formula–1-ből való kigolyózását követően beindíthatja még évekkel ezelőtt terv szintjén felmerült rivális sorozatát, a GP1-et. Nagyon keveset tudni a részletekről, ahogy arról is, hogy valós „veszélyt” jelenthet-e az F1 számára egy konkurens(nek szánt) széria beindítása, de a bennfentes körökben terjedő szóbeszédeken túl emellett szól az is, hogy a hírek szerint Ecclestone szabadulni kíván az összes F1-es részvényétől (hogy elkerülje az esetleges érdekütközéseket), fő harcostársa, Flavio Briatore pedig a hatalomátvételt követően páros lábbal beleszállt az új tulajdonosokba, mondván, hogy mindent rosszul csinálnak.

Ecclestone idős kora nem szólhat az elképzelés ellen, hiszen nem egyedül vinné véghez a tervet a feltételezések szerint, hanem Flavio Briatorével együtt, akivel – ha minden igaz – együtt birtokolják a GP1 jogait. Az elnevezés természetesen egyértelműen utal arra, hogy az új sorozat a GP2-höz és a GP3-hoz kötődne, melyek szintén nem az FIA égisze alá tartoznak, ahogy a GP1 sem fog – hangsúlyozzuk még egyszer (és utoljára), hogy ha egyáltalán van alapja ezeknek a felvetéseknek. A német Auto Bild szerint a GP1-et alacsony költségvetés, egységes szívómotorok és a GP2-höz hasonlóan egységes karosszéria jellemezné.

ecclestone-finger



A lap arról is beszámolt, hogy Ecclestone egyes értesülések szerint már meg is keresett egyes, vele szerződést kötő versenyhelyszíneket, hogy elcsábítsa azokat a Formula–1-től, s bizonyosan a csapatok kapcsán is felmerül hasonló. A Red Bull guruja, Helmut Marko elébe ment ennek a feltételezésnek, s leszögezte: „Teljes mértékben a Formula–1 mögött állunk, s semmi közünk nincs az esetlegesen tervezett más szériákhoz.”

Végezetül az Auto Bild azt is kiemelte, hogy a 86 éves milliárdos figyelmeztetést kapott az F1-en belülről, miszerint ha egy rivális sorozatot indít, s ezzel kárt okoz a királykategóriának, annak jogi következményei is lehetnek – a részvények eladását követően ugyanis ez akár szerződésszegésnek is minősülhet…

gp1-logo

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: