DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Honfitársa már most leírta Bottast

Nem kérdés, hogy Valtteri Bottasnak élete eddigi legnagyobb kihívását jelenti, hogy Lewis Hamilton csapattársa lett a Mercedesnél. Korábbi F1-es pilóta honfitársa szerint nem sok esélye lesz a brit ellen.

Amellett, hogy 2017-ben előreláthatóan győzelemért fog harcolni, Valtteri Bottasnak komoly fejfájást fog okozni a garázs másik oldalán lévő csapattársa, a háromszoros világbajnok Lewis Hamilton. Bár nagyon kevesen vannak azok, akik szerint a brit sikeres múltjából fakadóan ízekre fogja szedni a finnt, a német Sky szakkomentátora, Marc Surer úgy véli, hogy Bottas csak az átlagosan jó versenyzők közé tartozik. A finn honfitársa, az F1-ben utoljára 2002-ben, a Toyotával induló Mika Salo nemrég még azért drukkolt, hogy a Williams elengedje a Monacóban élő pilótát a Mercedeshez, most viszont, hogy megtörtént az átigazolás, úgy véli, hogy Hamilton fel fogja mosatni a padlót Bottasszal.



„Csak egy évre szerződött, ami elég furcsa számomra” – nyilatkozta az F1-ben két dobogót szerző Salo a GPUpdate.net-nek. „Nagyon kevés ideje van arra, hogy megismerje a csapatot, és hogy hogyan dolgoznak – egyszóval mindent. A másik probléma Lewis, aki egyértelmá egyes számú pilóta a csapatban, tele van a töke azzal, hogy tavaly elveszítette a bajnokságot és mindent meg fog tenni azért, hogy visszaszerezze azt.” A finn kitért arra is, hogy a Mercedes egyenlő bánásmódban fogja-e részesíteni pilótáit idén: „Nem hinném. Persze a Mercedes két remek autót állít elő, de az újításokat elször Lewis fogja megkapni.”

Salo azonban nem ment el szó nélkül Bottas képességei mellett, amikor megkérdezték tőle, hogy Bottas legyőzheti-e Hamiltont, így válaszolt: „Úgy hiszem, igen. Talán nem nyers sebesség tekintetében, de kiegyensúlyozottságával meglepheti Lewist. Ezen a téren minden évben lenyűgöző volt, és nem hibázott. Így tudja legyőzni a csapattársát, folyamatos célba érkezéssel és pontszerzéssel, és világbajnoki címet is így nyerhet majd. Az idei év fogja megmutatni, hogy mire képes az F1-ben.”

A finn kitért Rosberg visszavonulására is, amely igencsak meglepte őt. „Ha versenyző vagy, akkor versenyző vagy. Nagyon meglepett, amikor már nem akart az lenni többé. Nehéz megmondani, hogy milyen oka volt rá, csak ő tudhatja. Talán sejtette, hogy Lewis minden eddiginél erősebb lesz 2017-ben, és lehet, hogy megijedt a kihívástól. Mentálisan nagyon megterhelő így végigcsinálni egy évet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: