DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Rossi elárulta, miért nem igazolt az F1-be

A hétszeres MotoGP-bajnok nem csak kettő, négy keréken is jól érzi magát: tesztelt az F1-ben és a NASCAR-ban, indult a WRC-ben és négyszer megnyerte a Monza Rali Show-t is, de még korántsem teljesítette összes célját.

A motorsportban mindig nagy népszerűségnek örvendenek azok a sztárok, akik többféle gépben, vagy gépen is otthonosan mozognak, a jelenlegi versenyzők közül pedig talán Valentino Rossi az, aki amellett, hogy csúcsteljesítményt nyújt egy sorozatban, relatíve versenyképesnek bizonyult más kategóriákban is. A Doktor még csak kétszeres MotoGP-bajnoknak mondhatta magát, amikor 2002-ben a Peugeot jóvoltából indulhatott a Wales Ralin, 2006-ban a Subaru, két évvel később pedig a Ford is adott neki egy-egy lehetőséget a rali-világbajnokságon.

Rossi 2013-ban kipróbálhatott egy NASCAR-autót, de állandó résztvevője a Monza Rali Show-nak is, melyet 2016-ban már negyedik alkalommal sikerült megnyernie. Távlati tervei között azonban más kategóriák is szerepelnek: „Nagy vágyam, hogy egyszer induljak a Dakaron, de mivel nagyon kemény, ezért komoly felkészülést igényel” – idézte az F1i.com az olaszt. „Az biztos, hogy autóval vágnék neki a versenynek, mert motorral nagyon veszélyes. Meglátjuk. Sokkal jobban a szemem előtt lebeg azonban a Le Mans-i 24 órás, ez az elsődleges célom. Épített pályán sokkal jobban érzem magam, ezért amikor befejezem a motorozást, mindenképp ki szeretném próbálni.”



A fentebb említett autós szériák mellett Rossi a legnagyobb hangsúlyt a Forma-1-re helyezte, ugyanis három alkalommal tesztelt a Ferrarinál, 2007-ben, 2008-ban, és 2010-ben. Édesapja, Graziano Rossi nemrég úgy nyilatkozott, csak egy hajszálon múlt, hogy fia a száguldó cirkuszba igazoljon, honfitársa, Alex Zanardi pedig Rossiban látja az F1 sikeressé válásának kulcsát. „Úgy vélem, ez volt a helyes döntés” – mondta Rossi arról, hogy miért nem folytatta a Forma-1-ben.

„2006 után is a MotoGP-ben maradtam, nyertem két bajnokságot, számtalan remek csatában vettem részt, és nem bánok semmit. Ennek ellenére nagyon szeretem a Forma-1-et. Anno volt egy pillanat, amikor azt mondtam magamnak: ’oké, próbáljuk megérteni, mi történhet majd’ – ezért volt pár tesztünk, Valenciában a többiekkel együtt gyakoroltunk. Emlékszem, amikor repülővel tartottam hazafelé Valenciából Riminibe, úgy éreztem: ’nem, nem állok készen arra, hogy abbahagyjam a motorozást.’ És ez volt a jó döntés” – tette hozzá Rossi.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: