DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„Kicsit szerencsétlennek érzem magam”

Kevin Magnussen nemrég elfoglalta helyét a Haas alakulatánál, azonban megragadta az alkalmat, hogy reflektáljon előző két F1-es csapatánál eltöltött időszakára.

Kevin Magnussen számára kulcsfontosságú lesz 2017: két, egykor bajnok csapatánál nem tudta megmutatni, hogy mire képes, és ha a Haast sem viszi sikerre (természetesen autója teljesítményéhez mérten), akkor könnyen eljátszhatja a belé vetett bizalmat. A nemrég kritikák össztüzébe kerülő dán mindenesetre elszánt az idei szezont illetően: a minap mutatkozott be új csapatában, első nyilatkozatai egyikében pedig kitért arra, hogy miért választotta a Haast, hogy mi nyűgözte le az istálló Banbury-ben található központjában, valamint bánja-e, hogy otthagyta a McLarent és a Renault-t. „Kicsit szerencsétlen voltam ezzel a két csapattal, szerintem többre lettem volna képes” – mondta Magnussen az ESPN-nek korábbi alakulatairól.



„Valamilyen furcsa okból elveszítettem az ülésemet a McLarennél, a Renault-ról pedig úgy gondoltuk, nem fog működni a kapcsolatunk. Persze volt tőlük ajánlatom, de nem fogadtam el, mert jobb lehetőséget kaptam máshonnan – így kerültem ide, és örülök neki, hogy így alakult. Nem igazán lehet összehasonlítani azt, ami a McLarennél és a Renault-nál történt, hiszen a McLarennél én is maradni akartam, és a csapat is ezt szerette volna, ám fent úgy döntöttek, hogy nem folytatják velem. De nem bánok semmit sem, sokan vannak mindkét csapatnál, akikkel a mai napig remek a kapcsolatom, csak egyszerűen nem jöttek össze a dolgok.”

Magnussen azért hagyta el a Renault-t, mert az enstone-iak csak egy éves szerződést ajánlottak neki, míg a Haas több szezonra tervezett vele – a dán szerint nem dönthetett volna jobban. „Remek érzés volt visszatérni a Forma-1-be, hiszen miután elveszítettem az ülésemet Fernandóval szemben a McLarennél, egy teljes évet versenyzés nélkül töltöttem. Nagyon élveztem az elmúlt évet, hiszen az utolsó pillanatban kaptam meg az esélyt. Így kerülhettem ide, ahol amellett, hogy én is tapasztalatot szerezhetek, és fejlődhetek, együtt növekedhetünk a csapattal. Látni azt, hogy hogyan működik a csapat, egyértelművé vált számomra, hogy egy gárdának letisztult struktúrában kell dolgoznia, a Haas pedig pont ilyen. Az emberek felelősségtudatosak, és megbíznak egymásban – nagyon fontos, hogy ilyen egészséges légkör uralkodik itt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: