DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Újabb fejlesztés a Renault motorján

Végre nem egy sportpolitikai hír az enstone-i F1-es gárda háza tájáról: a Renault tavaly nagy előrelépést könyvelhetett el erőforrásuk fejlesztése terén, és remélik, hogy ez idén sem lesz másként. Ennek érdekében új ERS-szel támadnak 2017-ben.

A 2014-es motorformula-változást megszenvedő Renault számára nagyon nehéz volt legalább elfogadható szintű teljesítményt és megbízhatóságot kifacsarniuk erőforrásaikból. 2016-ban már látszottak jelei a változásnak, főleg a Red Bull teljesítményének köszönhetően, a menedzsment terén nagy változásokon áteső francia gyártó pedig idén sem áll le. A Renault azonban nem szándékozik teljes mértékben eddig használt erőforrására hagyatkozni, Cyril Abiteboul szerint ugyanis kimerítették az abban rejlő fejlesztési potenciált. „Ebben az évben jó lenne jelentős változást elérni a motorok terén, bár semmi kétség, 2016 is fantasztikus volt” – idézte a franciát a Motorsport.com.

Kevin Magnussen kigyulladó autója a Malajziai Nagydíj edzésén


„Teljesen átalakítjuk a belsőégésű motort, valamint bemutatjuk az energiavisszanyerő-rendszerünk (ERS) második generációját is.” Ezzel együtt a Renault szorosabb kapcsolatot alakít ki az Infinitvel, mely 2016 elején csatlakozott hozzájuk a Red Bull-tól. A francia gyártó így képessé vált arra, hogy a munkafolyamatok kiszervezése helyett mindent házon belül végezzen el – így az egyes termékek előállítása is gyorsabb, és az elkészítés folyamatát is 100%-ig a Renault-Nissan csoport tudja felügyelni.

„Valójában ez a kapcsolatunk igazi kezdete” – nyilatkozta Abiteboul az Infinitiről. „A tavalyi szezonban kicsit sietős volt az együttműködésünk, ám az Infiniti így is fel tudott készülni, hiszen a legtöbb elemet egyszerűen át kellett helyezniük, hiszen az már létezett a Renault Sport és a Red Bull közötti együttműködésnek köszönhetően. A többi érdekében viszont külön egységeket építettünk, amelyek remek alapként szolgálhatnak a következő 5-10 év munkájához, ez az idő pedig bármely F1-es szerepvállalás alapját jelenti.”

Abiteboul úgy véli, az energia-visszanyerő rendszert még a korábbiaknál is hatékonyabban tudják majd munkára fogni. „Több szempontot is figyelembe kell vennünk ezen a téren, úgy mint a súlyát, az elhelyezkedését, a hűtést, valamint a jelenlegi képességeit, különösen eltérő éghajlati körülmények között. Néhány dologról úgy tűnhet, hogy másodlagos, de az F1-ben semmi sem másodlagos. Ha egyszer elérsz a csúcsra, amely az MGU esetében 120 kilowattot jelent, még akkor is számításba kell venni ezeket az extra alkotóelemeket, ha csapatként is győztessé akarsz válni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: