DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hatalmi játszmák zajlottak a Renault-nál

Szerdán távozott a Renault-tól az F1-es gárdát eddig csapatfőnökként irányító Frederic Vasseur, aki egyeduralomra szeretett volna törni Enstone-ban, legalábbis volt kollégája szerint.

Szerdán némileg váratlanul érkezett a hír, hogy Frederic Vasseur otthagyja a Renault-t, ahová éppen egy évvel ezelőtt érkezett. Váratlansága ellenére a francia távozása mégsem okozott akkora meglepetést, hiszen hónapok óta pletykáltak arról F1-es berkekben, hogy a gárda menedzsmentjében mindennaposak a nézeteltérések. Ezt a szakember maga is megerősítette búcsúbeszédében, mondván, egy ember kezébe kellene helyezni az irányítást, mert ha többen vannak, annak a csapat előremenetele látja kárát.



Noha nem mondta ki, minden bizonnyal a Renault-t ügyvezető igazgatóként irányító Cyril Abiteboulra gondolt, aki most az Infosport+-nak adott interjújában válaszolt egykori kollégája kritikáira. „Maga a szervezet struktúrája okozott problémát Frederic számára, akinek komoly önállóságra van szüksége, hiszen mindig is így volt az életében” – mondta Abiteboul Vasseurről, aki legnagyobb sikereit az ART Grand Prix irányítójaként érte el. Többek között ezzel az alakulattal nyert bajnoki címet a GP2-ben Nico Rosberg, Lewis Hamilton, Nico Hülkenberg, és Stoffel Vandoorne, a GP2 Ázsiában pedig Romain Grosjean.

Az ART csapatát Vasseur Nicolas Todttal alapította 2004-ben, Abiteboul pedig úgy véli, nem ennek alapján kellett volna egykori munkatársának renault-s feladataihoz hozzálátnia. „Ha egy szervezetnek nem te vagy az alapítója vagy részvényese, és a gárda nem a te nevedet viseli, akkor kénytelen vagy másra átruházni a döntéseket. Ez a Renault csapata, nem Frederic Vasseuré, és nem is Cyril Abiteboulé. Ez a probléma állt a félresiklott, a harmóniát és stabilitást mellőző együttműködésünk középpontjában.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: