DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A McLarennél mindenkit lenyűgözött az új autó

Spanyol sajtóhírek szerint a wokingiak február 19-én mutatják be az idei F1-es szezonra tervezett modelljüket, a McLaren vezérigazgatója azonban ködösített, amikor erről kérdezték.

A McLaren cégcsoport vezérigazgatója, az Autosport International Show-t csütörtökön megnyitó Zak Brown nemrég úgy vélekedett, hogy furcsa Ron Dennis helyén dolgozni a McLarennél, most pedig természetesen az előttünk álló szezonra, és az MP4-32-esre is kitért. „Az autók gyorsabbak lesznek, és bízom benne, hogy a versenyek is izgalmasabbá válnak majd” – mondta az amerikai üzletember. „Egy-egy szabályváltozás esetén mindig vannak csapatok, amelyek a többieknél jobban értelmezik a regulákat, ahogyan olyanok is, melyek kevésbé jól. Az új autók a nagyobb abroncsoknak és a szélesebb légterelőknek köszönhetően egyszerűbbek lesznek majd.”



Az AS szakírója úgy tudja, hogy a McLaren február 19-én rántja le a leplet új gépéről, ám ezt az értesülést a gárda egyik sajtósa még cáfolta. Brown elmondta, hogy még nincs pontos időpontja a bemutatónak, bár a McLaren Technology Center dolgozói már láthatták az új modellt. „Még dolgozunk a bemutatón, amelyre pontosan a spanyolországi teszt előtt, február végén kerül majd sor. A McLarennél dolgozóknak már meg is mutattuk, és nagyon izgatottak, hogy mit tartogat számunkra a jövő. A festést még csak nemrég fejeztük be, és úgy vélem, az új autó mind technikai, mind vizuális értelemben tetszeni fog a rajongóknak.

A korábban Brownnal is kapcsolatba hozott Liberty Media a jövő héten dönt arról, hogy folytatják-e a Forma-1 többségi tulajdonjogainak átvételét, avagy sem – az amerikai üzletember szerint közelebb kell vinni a sportágat a rajongókhoz, a Liberty pedig segíteni fog ebben. „Sok időt töltök a Libertyvel, akik szerintem azt tartják szem előtt, hogy ’vajon a rajongó mit akarhat?’ A Forma-1 pedig egy kissrác, amely azt mondja: ’mit akarunk?’ Meg kell értenünk, hogy a célcsoportunkat a rajongók jelentik.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: