DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Egykori főnöke szerint a Red Bull-védenc megérett az F1-re

Zsinórban harmadik alkalommal fordul elő, hogy a GP2 címvédője nem kap azonnal lehetőséget az F1-ben, a Prema Powerteam irányítója azonban úgy véli, Pierre Gasly megérdemelné a lehetőséget.

Pierre Gasly megcselekedte, amit megkövetelt a haza – prózai módon így is meg lehetne fogalmazni a Red Bull-juniorprogram legtapasztaltabb versenyzőjének helyzetét. A francia pilóta 2016-ban megnyerte a GP2-t, ám az energiaital-gyártó mind a négy F1-es ülése foglalt volt a következő szezonra, ezért más lehetőség után kellett néznie. Gasly 2017-ben a vandoorne-i utat követve a japán Super Formulában fogja kivárni, amíg megüresedik egy hely a Red Bullnál – a roueni születésű versenyző nemrég úgy fogalmazott, rosszkor volt jó helyen, amikor nem tudta beverekedni magát a száguldó cirkuszba.



Gaslyt a Prema Powerteam alakulata segítette bajnoki címhez a Forma-1 első számú nevelőszériájában, négy győzelemmel – az istálló főnöke, René Rosin úgy véli, hogy egykori pilótája készen áll az F1-re, és jól teszi, hogy 2017-ben sem hagyja berozsdásodni magát. „Szerintem tökéletesen felkészült a Forma-1-re” – nyilatkozta a szakember a Motorsport.com-nak. „Megérdemli az F1-es lehetőséget, csak sajnos a Toro Rosso Kvjatot és Sainzot jelentette be a következő szezonra.”

„Ennek ellenére készen áll, bízom benne, hogy mihamarabb fel tud lépni egy nagyobb kategóriába. Folytatnia kell, amit csinál, és ha valahol lehetőséget kap, akkor meg kell ragadnia azt. Továbbra is ugyanúgy kell edzenie, hogy meggyőzze a Red Bullt arról, hogy ő a legjobb választás. Egy biztos: képes rá, nagyszerű csapatjátékos, keményen dolgozik annak érdekében, hogy felépítse a gárdát az elmúlt szezonban pedig lenyűgöző munkát végzett” – tette hozzá Rosin.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: