Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. december 17. vasárnap
F1

"A privát csapatok adják az F1 gerincét"

Monisha Kaltenborn úgy látja, hogy két dolog miatt is torzított verseny folyik az F1-ben, pedig a gyártók jönnek-mennek, de a privát csapatok maradnak - szerinte ezt jobban is ki lehetne emelni.

Nagyon nehéz éven van túl a Sauber, az istálló nagyon komoly anyagi válságot élt át, majd nyáron érkezett a segítség és onnantól megindult felfelé - végül Brazíliában pontot is szerzett Felipe Nasr, amivel megelőzték a Manort és elkerülték az utolsó helyet. Monisha Kaltenborn csapatvezető szerint egy teljesen új éra kezdődött meg náluk.

"Ismét tudtunk úgy dolgozni, ahogy akartunk, megvolt a stabilitás, fejlődtünk és megvalósíthattuk, amik papíron már megvoltak. Ez érezhető volt a csapaton, a hozzáálláson, a stratégiánkon és érkeztek új emberek is, ami teljesen megváltoztatta a helyzetet" - magyarázta Kaltenborn a GPUpdate-nek adott interjújában.

sauber-williams-forceindia

A csapatvezető szerint a korábbi időszakhoz képest most nehezebb dolguk van a privát csapatoknak, pedig továbbra is nagy szüksége van a sportnak a Sauberhez hasonló istállókra. "A privát csapatok adják a Formula-1 gerincét. A gyártók jönnek és mennek, ezt folyamatosan látjuk, vagy elérik a céljaikat, vagy nem, hiszen egy gyártó számára a második hely nem opció, nem elég jó. Számunkra viszont ez a fő üzlet, nem csak egy platform, ahol megmutathatjuk a technológiánkat. Mi mindig itt vagyunk, szembenézünk a kihívásokkal, ezt egy kicsit jobban ki lehetne emelni."

"Két dolog is hátrányba hozza a privát csapatokat, egyrészt nyilvánvalóan az anyagi lehetőségek, erre nincs igazán igazságos rendszer, ez van. A másik pedig a döntéshozatal, a Stratégiai Csoportnál is előnyben vannak a nagy gyártók, a nagy csapatok, ez a két dolog együtt pedig egy torzított versenyt eredményez" - mutatott rá a privátok fő problémáira.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?