DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

„Csak Alonso gyűrhetné le Hamiltont”

Roberto Merhi, a Manor egykori F1-es pilótája érzi így. A spanyol versenyző szerint a jelenlegi mezőnyben csak Fernando Alonso lenne képes a háromszoros brit világbajnok legyőzésére.

Merhi tavaly előtt láthatta a pályán küzdeni kétszeres világelső honfitársát, és a címvédő angol versenyzőt, ekkor ugyanis még ő is a száguldó cirkusz mezőnyének tagja volt.

Rosberg távozásával sokan szívesen látták volna a Mercedesben Fernando Alonsót Lewis Hamilton csapattársaként. Wolffék ugyan még nem jelentették be Rosberg utódját, de az ezüstnyilak vezetősége valószínűleg nem a wokingiak versenyzője mellett fog dönteni, hanem Valtteri Bottas mellett.

 alonso-hamilton-abu-dhabi-2015



Merhi felvázolta a Mercedes leendő pilótájának szituációját: „Az egyetlen dolog, ami kell a jövő évi világbajnoki címhez, az Lewis Hamilton legyőzése lesz. Ahhoz hasonlítanám Lewis következő csapattársának helyzetét, mintha valaki azt mondaná nekem, hogy van hely a McLarennél, és csak annyit kell tennem, hogy elverem Alonsót. El lennék ragadtatva, de ezt a két srácot legyűrni már más lapra tartozik.”

A spanyol ex F1-es szerint a 2016-os világbajnoknak is meg kellett izzadnia, hogy legyőzze a tavalyi címvédőt: „A Mercedesnél Hamilton kell legyőzni, ami majdnem lehetetlen. Rosberg megcsinálta a harmadik próbálkozására, de szüksége időre volt szüksége, és arra, hogy minden tökéletes legyen.”

Merhi szerint csak honfitársa tudná megtenni azt, ami tavaly Rosbergnek, és pár éve Buttonnak sikerült: „Button legyőzte Hamiltont, akinek akkor nagyon rossz éve volt, de azt hiszem, a jelenlegi rajtrácson csak Alonso lenne képes erre. Nico megcsinálta, és nem mondom, hogy véletlen, de igaz, hogy minden közrejátszott neki ennek a kivitelezésében.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: