DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Egy korábbi F1-es nincs elájulva Verstappentől

Max Verstappen 2016-ban nagyjából ugyanannyi rajongót szerzett magának, mint ellenséget, egyik korábbi versenytársa azonban nem érti, mi ez a nagy felhajtás körülötte.

Ha valakit jobb lehetőségekkel lát el az élet, arra könnyű irigynek lenni, és nincs ez másként a Forma-1-ben sem. Van, aki kapásból megkapja élete lehetőségét egy világverő, vagy ahhoz közel álló autóban, mások viszont tökutolsóként kénytelenek körözni a mezőny leggyengébb alakulatánál. Utóbbiak közé tartozott Roberto Merhi is, aki 2015-ben versenyzett a Manor alakulatánál, és tizenhárom futamon állhatott rajthoz – nem tudni, hogy az irigység beszél-e belőle, mindössze nem érti, hogy miért övezi ekkora felhajtás Max Verstappen megmozdulásait. A holland nemrég úgy nyilatkozott, hogy már nincs mit tanulni az F1-ben.



„Max jó helyen volt jó időben, ennyi az egész” – nyilatkozta Merhi a spanyol AS című lapnak. „Semmi kétség afelől, hogy remek pilóta, de az is igaz, hogy minden a kezére játszott.” A 2015-ben legjobb eredményeként egy 12. pozíciót szerző hispán hozzátette, hogy meglátása szerint a versenybírák egyre elnézőbbek Verstappennel szemben – annak ellenére, hogy éppen miatta léptettek életbe egy új szabályt szezon végén, tisztázva a fékezés alatti védekezést. „Nem kapott semmit a megmozdulásaiért, és nem tudom, hogy ez azért történt, mert fiatal, vagy mert ilyen lenyűgöző.”

Amikor arra kérték Merhit, hogy értékelje honfitársa, a 2015-ben és a tavalyi szezon első négy futamán Verstappen csapattársaként versenyző Carlos Sainz teljesítményét, így válaszolt: „Nagyszerű szezont teljesített, különösen azok után, hogy Max a Red Bullhoz távozott. Szerintem attól a pillanattól kezdve sokkal jobban összeforrott a csapattal, ami jót tett a hangulatának is. Sokkal jobban teljesített, mint Kvjat, aki nem csak egy a levitézlett pilóták közül, ráadásul a dobogón is járt már, mielőtt valamilyen oknál fogva lefokozták a Red Bulltól. Carlos igazán Pazar éven van túl.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: