DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Honda többet várt 2016-tól

Lassan beindulnak a 2017-es esélylatolgatások, a múltat elemezni azonban sosem árt: így tettek a Hondánál is, akik a szemmel látható előrelépés ellenére sem túlzottan elégedettek a tavalyi F1-es szezonnal.

Ha a két szezon közötti fejlődést vesszük alapul, a Red Bull kívánkozik az élre az F1-es csapatok közül, hiszen pilótáik több alkalommal is meg tudták szorongatni a Mercedest, valamint Max Verstappen és Daniel Ricciardo is gazdagodott 1-1 győzelemmel 2016-ban. A mezőny második felében kevésbé látványos, ám annál nagyobb volt a McLaren előrelépése, hiszen sikerült maguk mögött hagyniuk a 2015-ös megbízhatósági problémák nagy részét, teljesítmény terén is fejlődni tudtak, és három helyet javítottak a konstruktőri pontversenyben. A Honda F1-es részlegének vezetője, Yusuke Hasegawa nemrég úgy vélekedett, hogy csapata „csak félig lehet boldog”, most pedig megerősítette véleményét az Autosport hasábjain.



„Az első évünk szörnyű volt, viszont a felkészülésre volt szánva” – mondta a japán. „Olyan szakasza volt ez a projektünknek, melyen túl kellett esnünk, és ebből a szemszögből nézve természetes a fejlődésünk. De hogy őszinte legyek, egy kicsit többet vártam. Azt hittem, jobbak leszünk majd.” Hasegawa hozzátette, hogy alábecsülte a Honda néhány riválisát, mondván, nem számítottak arra, hogy „a Force India és a Haas ilyen remek autókkal fog előállni.”

A Honda főnöke nyilatkozatában kiemelte a gyártó javulását megbízhatóság terén, amely lehetővé tette, hogy a teljesítmény növelésére fordíthassák figyelmüket. Az előrelépést jól példázza, hogy amíg 2015-ben Fernando Alonsónak és Jenson Buttonnak összesen 23(!) erőforrásra volt szüksége, addig ez szám tavaly 14 volt – a lemaradást azonban jelzi, hogy amíg a pilóták összesen 83 erőforrás-elemet használtak el 2016-ban, a Force India és a Williams pilótái egyaránt 44-et, a szabadon felhasználható kereten belül maradva.

„A megbízhatóság terén bekövetkezett fejlődésünknek köszönhetően a legtöbb helyszínen rengeteg kilométert sikerült megtennünk a szabadedzések során” – folytatta Hasegawa. „Persze így is voltak problémáink, de a legtöbb esetben remekül meg tudtuk oldani őket.” A japán szerint a Hondánál semmi sem fontosabb a megbízhatóság javításánál. „Az erőforrásunkat a megbízhatósági keretek között fejlesztjük, nem engedjük, hogy bármi is felülemelkedjen ezen. Ha a megtett kilométerek száma négyezer, akkor az négyezer is marad – nem akarjuk feszegetni a határokat.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: