DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Az egyik legjobb F1-es hagyja el a Force Indiát

Nem győzte dicsérni volt csapattársát, Nico Hülkenberget a mexikói Sergio Perez, aki bízik benne, hogy Esteban Ocon személyében biztosítva van a minőségi utódlás a harmadik helyre törő istállónál.

Három éven át voltak csapattársak, de Hülkenberg most a Renault-hoz távozik – Sergio Perezt a GPUpdate a német pilótáról kérdezte, akivel három éven át fej-fej mellett voltak, igaz, dobogót csak a mexikói szerzett, szám szerint négyet is, Hülkenberg ázsióját viszont igen magasra röpítette a Le Mans-i 24 órás verseny megnyerése 2015-ben.

Perez nem fukarkodott az elismerő szavakkal, sőt: „Úgy gondolom, hogy Nico az egyik legjobb közöttünk” – kezdte. „Nagyon nehéz volt kétszer egymás után legyőzni őt tavaly és idén. Óriási volt a versengés közöttünk, rengeteget javítottunk egymás teljesítményén, és én személy szerint úgy érzem, hogy sokat tanultam tőle. Nem tudom, ő is így volt-e ezzel…”

Ami pedig új csapattársát, Esteban Ocont illeti: „Nagyon sok jót hallottam róla, lássuk, hogy mennyire gyors, és hogyan tud megbirkózni a mindenki számára adott feladattal, az új szabályokhoz való alkalmazkodással. A csapat a lehető legjobb versenyzőt akarta megszerezni, s mindenki örül, hogy jövőre velünk lesz Esteban, remélhetőleg mindketten sok pontot szerezhetünk majd.”

perez_baku__cs



Az idén debütáló Esteban Ocon tavalyelőtt az F3-as Európa-bajnokságot, tavaly pedig a GP3-at nyerte meg újoncként – előbbi mezőnyben többek közt Max Verstappen is ott volt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: