DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Nagy F1-es szezonértékelő – Az év előzése

Az egyik legszubjektívebb kategória következik nagy évértékelő sorozatunkban: a hetedik részben arról szavazunk, kinek melyik előzés tetszett a legjobban idén, avagy ki az év előzéskirálya!

Hagyományainkhoz híven idén is egy nagy évértékelő sorozattal zárjuk a szezont, melyben egészen december 31-ig minden nap egy cikkben felidézzük a 2016-os idény legjeit a legjobb versenyzőktől a legnagyobb bukásokon és botrányokon át egészen az év poénjaiig. Hetedikként következik az egyik legszubjektívebb kategória: az év előzései.

Balogh Tamás: Számos káprázatos manővert láthattunk 2016-ban a Formula-1-ben, ám úgy hozta a sors, hogy a számomra három legemlékezetesebb előzésnek egyaránt Nico Rosberg és Max Verstappen volt a főszereplője. Az ifjú holland Interlagosban szakadó esőben oktatta a későbbi világbajnokot a Senna-S-ből kijövet, míg Silverstone-ban ugyancsak részben nedves pályán autózta körbe a Mercedest. Rosberg szezonzárón bemutatott előzése pedig a tétje miatt került fel a listámra: a német tudta, hogy a bajnoki címét kockáztatja ezzel, mégis tökéletesen kivitelezett manővert mutatott be a Red Bull tehetsége ellen.

1. Verstappen Rosberg ellen Brazíliában
2. Verstappen Rosberg ellen Silverstone-ban
3. Rosberg Verstappen ellen Abu Dhabiban

Berta Kitti: Verstappen bravúros teljesítményt nyújtott a Brazil Nagydíjon, ahol több manőverét is ki lehetne emelni, azonban amit a 32. körben a világbajnokkal szemben mutatott, arra talán még a legnagyobb kritikusai is felkapták a fejüket. Habár a Red Bull és a Williams között amúgy is nagy volt a teljesítménybeli különbség 2016-ban, Ricciardo szenzációs módon előzte meg Bottast a monzai sikánban. A harmadik helyre Raikkönen hungaroringi manőverét soroltam, amikor Felipe Nasr mellett ment el igencsak látványosan.

1. Verstappen Rosberggel szemben, Interlagos
2. Ricciardo Bottasszal szemben, Monza
3. Raikkönen Felipe Nasrrel szemben, Hungaroring

Bognár Viktor: Itt egy kicsit rendhagyó leszek, mert úgyis Verstappen interlagosi, Rosberg elleni előzése fog nyerni, így teljesen felesleges lenne, ha én is azt mondanám! Meg elvégre Silverstone-ban is egy ahhoz nagyon hasonló előzést láthattunk a hollandtól a német ellen, csak azt még nem éltették annyira. Persze nem tudtam megállni, hogy a kötelező Verstappen az én listámban is benne legyen, de a Perez elleni körbeautózós előzést választottam inkább. A 2. és 3. helyre pedig a két Ferrari-pilóta egy-egy szórakoztató megmozdulását tettem: Raikkönen látványos becsúszós szereléssel ment el a Sauber mellett a Magyar Nagydíj elején, és tulajdonképpen Vettel is becsúszott két riválisa elé a bokszutcába menet, amikor Sainz és Hülkenberg nem gondoltak bele, hogy ott még lehetne gyorsabban is haladni.

1. Verstappen Perezt Interlagosban
2. Raikkönen Nasrt a Hungaroringen
3. Vettel Sainzt és Hülkenberget Sanghajban

 

Czinege Ádám: Verstappen a külső, nedves ívet használva lepte meg Rosberget Brazíliában a második kanyarban, zseniális húzás volt ez a fiatal hollandtól. Raikkönen a féktávon megcsúszva ugrott be a Sauber pilótája mellé Magyarországon, míg Bottas két versenyzőt is megelőzött egy jó kigyorsításnak köszönhetően Olaszországban.

1. Verstappen Rosberget Brazíliában
2. Raikkönen Nasrt a Hungaroringen
3. Bottas Alonsót és Kvjatot Monzában

 

Dezső Attila: Ha a versenyzői akadémiákon létezik „Hogyan előzzünk esőben” nevű kurzus, Verstappen egész brazíliai felzárkózását levetíthetnék, legszebb manővere mégis az volt, amikor a hármas kanyar külső ívén úgy ment el Nico Rosberg mellett, mint ha nem egy másodéves pilóta és az adott év világbajnoka küzdött volna egymással. A németnek is volt azonban tökös manővere: amíg hockenheimi, éppen Verstappen ellenében végrehajtott megmozdulását talán joggal büntették, amikor Malajziában keményen betette Raikkönen mellé az autóját, igazi versenyzős előzés volt, amilyet talán csak pályafutása elején láthattunk tőle. Folytatva a sort, Szingapúrban pont Kimi Raikkönen volt az, aki zseniálisan rágta át magát a kissé enerváltan versenyző Lewis Hamiltonon.

1. Max Verstappen Nico Rosberg ellen az interlagosi hármas kanyarban
2. Nico Rosberg Kimi Raikkönen ellen a sepangi kettes kanyarban
3. Kimi Raikkönen Lewis Hamilton ellen a szingapúri tízes kanyarban

 

Fűzi András: A kaotikus Brazil Nagydíjon Max Verstappen újfent bizonyította, hogy az F1 élmezőnyébe való: ahogy az esős körülmények ellenére körbeautózta Rosberget, az egészen parádés volt!

1. Verstappen-Rosberg – Brazil Nagydíj
2. Raikkönen-Hamilton – Szingapúri Nagydíj
3. Rosberg-Verstappen – Abu Dhabi Nagydíj

 

Gellérfi-Csizmadia Gergő: Raikkönen elsőkörös előzése az idei Magyar Nagydíj vasárnapjának egyetlen maradandó pillanata volt számomra, máig érthetetlen, hogy sikerült végrehajtania ezt a manővert, Verstappen pedig Perezt utasította maga mögé egészen fantasztikusan Interlagosban – nekem személy szerint jobban tetszett, mint Rosberggel szembeni, egyébként szintén szemet gyönyörködtető brazíliai előzése. Az első helyre mégsem ezeket tettem, hanem egy DRS által is megtámogatott manővert, mégpedig azért, mert aligha túlzás, ha azt állítjuk, Rosberg ezzel biztosította be a bajnoki címet magának: amellé a versenyző mellé mert kissé mélyről bevetődni, aki jelenleg mindenki másnál keményebben védekezik, úgy, hogy tudta, ha összeérnek, azzal minden odalesz. Nem lett, bár Verstappen megizzasztotta a németet, végül sikerült hintába ültetnie őt, s a következő kigyorsításon levadászta a Red Bullt.

1. Rosberg Verstappent Abu Dhabiban
2. Raikkönen Nasrt a Hungaroringen
3. Verstappen Perezt Interlagosban

 

Gobodics Tamás: Ezeken túl sokat nem kell szerintem indokolni, ezek még az eddigieknél is szubjektívebb dolgok, számomra az okos, váratlan, milliméter-pontos előzések az igazán nagyok, ezek jutottak eszembe.

1. Verstappen Perez ellen Brazíliában
2. Ricciardo Bottas ellen Monzában
3. Verstappen Rosberg ellen Brazíliában

 

Strommer Benjamin: Bár az FIA legjobb akcióért járó díját a Rosberg elleni brazíliai előzéssel nyerte meg, én inkább Perez elleni megmozdulást teszem az első helyre: a dobogót érő, több kanyaron át kivitelezett manővert annak ellenére sikerült végrehajtania, hogy közben megcsúszott az autója. Ezt a listát akár Verstappen akcióival is meg lehetne tölteni, annyi bravúros húzása volt idén, mégis két emlékezetes ferraris momentumot választottam: Vettel nem annyira technikás, inkább hihetetlenül pimasz volt, mikor Kínában a bokszutca vonala előtt, félig a füvön megelőzött két autót, Raikkönen pedig egy keresztbecsúszást alakított pozíciószerzéssé a Magyar Nagydíjon.

1. Verstappen Perez ellen Interlagosban
2. Vettel Sainz és Hülkenberg ellen a sanghaji bokszutca bejáratán
3. Raikkönen Nasr ellen a Hungaroringen

 

A végeredmény: Kilencen összesen 27 szavazatot adhattunk le, melyek 10 különböző manőverre estek. Aligha meglepetés, hogy az első két helyet az F1 jelenlegi előzéskirálya, Max Verstappen hozta el, méghozzá mindkettőt Interlagosban mutatta be, Rosberg, illetve Perez ellen. A harmadik helyre Raikkönen ralis-driftes előzése került a Magyar Nagydíjról, míg ezeken kívül egyedül Nico Rosberg szezonzárós Verstappen-előzése kapott egynél több szavazatot.

1. Verstappen Rosberg ellen Interlagosban 16 pont
2. Verstappen Perez ellen Interlagosban 10 pont
3. Raikkönen Nasr ellen a Hungaroringen 8 pont
4. Rosberg Verstappen ellen Abu Dhabiban 5 pont
5. Ricciardo Bottas ellen Monzában 4 pont
6–7. Vettel Sainz és Hülkenberg ellen a sanghaji bokszutca bejáratán és Raikkönen Hamilton ellen Szingapúrban 3–3 pont
8–9. Verstappen Rosberg ellen Silverstone-ban és Rosberg Raikkönen ellen Sepangban 2–2 pont
10. Bottas Alonso és Kvjat ellen Monzában 1 pont

verstappen-silverstone-redbull



Az év pilótája: 1. Daniel Ricciardo, 2. Nico Rosberg, 3. Max Verstappen
Az év csapata: 1. Mercedes, 2. Red Bull, 3. Force India
Az év meglepetése: 1. Haas, 2. Force India, 3. Kimi Raikkönen
Az év csalódása: 1. Ferrari, 2. Williams, 3. Sauber
Az év újonca: 1. Pascal Wehrlein, 2. Stoffel Vandoorne, 3. Esteban Ocon
Az év versenye: 1. Brazil Nagydíj, 2. Spanyol Nagydíj, 3. Monacói Nagydíj
Az év előzése: 1. Verstappen-Rosberg, 2. Verstappen Perez (Interlagos), 3. Raikkönen Nasr (Hungaroring)

A sorozat eddigi részeit ide kattintva érheted el!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: