DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Így lett jobb pilóta idén a Sauber svédje

Marcus Ericsson többször is elmondta az idei F1-es szezon végeztével, mennyire elégedett csapattársa ellen mutatott teljesítményével - most elárulta, valójában ez tette erősebbé.

A 2016-ban pont nélkül maradó svéd pilóta nemrég úgy fogalmazott, hogy hiába a kevesebb (magyarul nulla) pont az idei szezonban, összességében jobb teljesítményt nyújtott csapattársánál, Felipe Nasrnál. Pályán mutatott küzdelmük egyszer ütközésig fajult, Monacóban, ám Ericsson úgy vélekedik, hogy éppen ez segítette hozzá ahhoz, hogy jobbá váljon – egyúttal elérje szerződése meghosszabbítását 2017-re is. „Úgy vélem, én és Felipe remek csatát vívtunk egymással” – idézte Ericssont a Motorsport.com.

„Folyamatosan hajtottuk egymást. Még akkor is, ha úgy gondolom, hogy én voltam a jobb, szerintem nagyon közel voltunk egymáshoz, ahogyan mindig. Remek küzdelem zajlott közöttünk, keményen hajtottuk előre a másikat. Persze voltak nézeteltéréseink és problémáink, efelől semmi kétség. De még mindig úgy gondolom, pozitív két évet hagyunk magunk mögött, ahogyan mondtam, mindig közel voltunk egymáshoz. Szerintem ez nagyon jó. A történtek ellenére képesek voltunk félrerakni sérelmeinket, tehát nem az történt, hogy egy incidens után nem beszéltünk egymással. Elég profik vagyunk ahhoz, hogy ilyenekkel ne foglalkozzunk.”



Ericsson úgy véli, hogy számtalan területen volt képes fejlődni 2016 során. „Fejleszteni tudtam a mentális képességeimet, és sokkal jobban tudtam teljesíteni, amikor számított, az időmérőkön és a versenyeken egyaránt. Ez pedig kéz a kézben járt azzal, hogy milyen tempóm volt a hétvége során. Amíg tavaly azon munkálkodtam, hogy a maximumot nyújtsam minden edzésen, és ha nem így történt, stresszessé váltam, most már tudom, hogy csak a szombati időmérő és a vasárnapi futam számít. Ami az edzéseken történik, az csak felkészülés.”

„A második edzésen akár semmi közepén is autózhattunk, de tudtuk miért, mert ezt és azt próbáltuk ki. Nem váltam stresszessé emiatt, csak folytattam a mérnökökkel való közös munkát, felkészülve szombat délutánra. Szerintem ez a legfontosabb. Szintén megértettem azt is, hogy mi kell nekem az autótól ahhoz, hogy a legtöbbet ki tudjam hozni belőle, a hétvége során pedig tudom, milyen területeken kell dolgoznom a mérnökeimmel ahhoz, hogy jól teljesítsek az időmérőn” – tette hozzá a svéd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: