DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Sainz elárulta a Toro Rosso céljait 2017-re

Carlos Sainz beszélt csapata idei évi teljesítményéről, és arról, mik lesznek a célok az olasz alakulatnál a következő szezonban. A spanyol két nagydíjat is kiemelt, ahol a legjobbját nyújtotta idén.

A Toro Rosso pilótája korábban elmondta, hogy a Red Bull nem volt hajlandó elengedni a következő esztendőre egy másik istállóhoz. A spanyol mostani nyilatkozatából azonban kiderül, hogy a fiatal pilóta elégedett a jelenlegi alakulatával, és bizakodó a következő évvel kapcsolatban.

Sainz szerint a francia gárda nagyon erős erőforrásokat adhat nekik a következő évre: „A Renault motor nagyon versenyképesnek tűnik. Ezért igen pozitívan állok a jövő évhez, és úgy gondolom, hogy ha James (Key), és a csapata továbbra is hasonló munkát végez a jelenlegi erőforráson, előrébb léphetünk 2017-ben.”

 sainz-abu-dhabi-boksz-2016



A spanyol így folytatta: „A Toro Rosso megmutatta az elmúlt néhány évben, hogy a vázuk elég jó a bajnokság ötödik helyéhez, és ez lesz a célunk a következő szezonban. Ehhez viszont még nincs meg a teljes csomagunk. De a Toro Rosso és James is képesek elérni, hogy a vázunk is az ötödik legyen a sorban.”

A Toro Rosso pilótája 2016-ot is értékelte: „Úgy érzem, rendkívül pozitív ez az év, különösen Barcelonától, onnantól kezdve ugyanis nagyon erős eredményeket kezdtünk elérni. A szezon második felében még sikerült kétszer hatodikként zárni, ami 16 pontot jelent. A két legjobb versenyem talán Austin és Brazília volt.”

Sainz így zárta gondolatait: „Rendkívül büszke vagyok a csapatra, hogy még az év második felében is ugyanúgy tudtunk dolgozni az alacsony motivációs szint mellett.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: