DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Renault és Hülkenberg „tökéletes páros”

Az enstone-i F1-es alakulat jövőre új pilótával áll rajthoz, hiszen Nico Hülkenberg három évnyi szolgálat után otthagyta a Force Indiát, és sárgába öltözik 2017-ben.

A német pilóta, akivel kapcsolatban eddigi alakulata vicces tanácsokkal látta el a Renault-t, először kap lehetőséget gyári csapatban, miután a Williams, a Sauber és a Force India gépeit is vezethette 2010 óta. Bár hat év után még mindig első dobogós helyezését üldözi, továbbra is a beváltatlan ígéretek kategóriájába tartozik, a Renault csapatfőnöke pedig reméli, hogy segítségével visszatérhetnek a csúcsra – a gyártó utoljára 2008-ban szerzett F1-es futamgyőzelmet, világbajnok pedig 2006-ban volt, Fernando Alonso révén.



„2017-es pilótafelállásunk egyértelműen tükrözik szándékainkat és terveinket” – idézte Frederic Vasseurt az ESPN. „Nico a lehető legjobbkor csatlakozik hozzánk mind az ő, mind pedig a csapat szempontjából. Több gárdával is van már tapasztalata, közöttük olyanokkal is, akik valószínűsíthetően a riválisaink lesznek majd. Noha komoly tapasztalat van már a háta mögött, mellette szól fiatal kora és sikeréhsége. Ki van éhezve a megfelelő lehetőségre, hogy segíthessen felépíteni egy csapatot, mi pedig éppen ez a csapat vagyunk. Tökéletes páros vagyunk.”

Hülkenberget már régóta összeboronálták egy-egy nagycsapattal, de sosem jutott el odáig – hírek szerint Nico Rosberg visszavonulása után a Mercedes óvatosan érdeklődött Renault-nál a pilóta szolgálatai felől, akik azonnal visszautasították a világbajnok istállót. Nagy meglepetésre az idén szürke teljesítményt nyújtó Jolyon Palmer lesz Hülkenberg társa a 2017-es szezonban, aki Vasseur szerint szintén fontos eleme következő évi hadjáratuknak. „Jolyon remek fejlődési görbét mutatott újonc évében, motiváló hozzáállásával és csapatszellemével együtt, ezért úgy gondoljuk, remek párosunk van a következő évre ahhoz, hogy elérjük amit szeretnénk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: