DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Rosberg: Furcsa lesz véget vetni ennek

Az F1 újdonsült világbajnoka elmesélte, hogy bár most dübörög benne az adrenalin a vb-cím megszerzése óta, nem lesz könnyű megállni, és megpihennie karácsony előtt.

Nico Rosbergnek az Abu Dhabi Nagydíjjal korántsem ért véget a 2016-os szezon. Sőt, bizonyos szempontból egy egészen új feladatot teljesít a karácsony előtti hetekben: díjátadóról díjátadóra jár, országról országra és városról városra viszi magával a bajnoki címért kapott trófeát. Legutóbb Párizsban járt, ahol a Canal Plus-nek adott interjújában elmondta, hogy mit gondol szerződése felbontásáról, amely miatt 50 millió eurótól esett el, de természetesen felvetették neki utódlásának kérdését is.



A német pilóta nemrég Pascal Wehrlein szerződését támogatta, de ugyanilyen jó véleménnyel van az ülésére legnagyobb esélyes Valtteri Bottasról is. „Nem tudom, ki jön majd a helyemre, egyet viszont igen: Valtteri Bottas és Pascal Wehrlein is nagyon kivételes pilóta” – mondta Rosberg, majd kitért saját jövőre is: „Jacques (Villeneuve) egyszer azt mondta nekem, hogy addig folytassam, amíg csak lehet, de nem hallgattam rá, és örülök, hogy így döntöttem.” A német azonban nem áll meg, bár lassan turnéja végéhez közeledik: „Minden nap más országban voltam, de december 20-án véget ér, akkor már szabad leszek. A túrám alatt a bajnoki címre gondolok, nem a visszavonulásra. Egy héttel később viszont lehet, hogy furcsa lesz abbahagyni.”

Visszavonulásával Rosberg és Hamilton kapcsolata is más irányt vehet – nemrég úgy fogalmazott, hogy már nevetni is tudnak egymással. „Úgy érzem, mintha mindig Lewis ellen versenyeztem volna, ő pedig egy kicsit mindig jobb volt nálam – ezért különös íze van, hogy előtte szereztem meg a bajnoki címet. Egyik Lewisszal folytatott vitánknak sincs hatása a visszavonulásomra – még az is lehet, hogy támogatni fogom őt a jövőben. Ha nyolc alkalommal lesz bajnok, az tovább emeli idei győzelmem értékét” – tette hozzá a német.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: