DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kamionokkal fizettek Kimiért 2001-ben

Egyre inkább úgy tűnik, hogy csak a Williams áll Valtteri Bottas útjába a Mercedes felé tartó úton - Mika Salo átérzi helyzetét, aki Kimi Raikkönen karrierjének elejéről is elárult egy érdekességet.

Bár a Williams semmit sem kíván hozzáfűzni a „Bottas a Mercedesnél fog versenyezni 2017-ben” diskurzushoz, de a hírek alapján egyértelmű, hogy nem akarják, hogy tehetséges pilótájuk elhagyja őket öt évnyi szolgálat után. A grove-iak technikai igazgatója, Pat Symonds nemrég elmondta, ha döntéshozatali helyzetben lenne, biztosan nem engedné el Bottast, főleg azért, mert a következő szezonban, új autókkal és egy újonc pilótával (Lance Stroll) felállva kulcsfontosságú a finn elmúlt években felhalmozott tapasztalata. Nem mellesleg nagyon gyors: minden együtt töltött szezonjukban felülmúlta Felipe Massát, a Kanadai Nagydíjon egyedül ő szerzett dobogót a Williamsnek idén.



Mika Salo, a finnek 90-es és kétezres években versenyző pilótája a Turun Sanomat című lapnak elmondta, hogy hasonlóságokat vél felfedezni saját akkori és Bottas jelenlegi helyzete között. Salo felfedte, hogy a Ferrari már a kilencvenes évek közepén szerette volna megszerezni őt a Tyrrelltől, ők azonban nem engedték el őt. A Scuderia így az akkoriban Jordannél versenyző Eddie Irvine-t választotta, aki 1999-ben, Michael Schumacher lábtörését követően bajnoki esélyessé lépett elő. A sors fintora, hogy német pilótát éppen Salo helyettesítette, aki majdnem megnyerte a hockenheimi futamot, de át kellett adnia első helyét Irvine-nak – a finn később Monzában is dobogóra állt.

„Az én akkori, és Valtteri jelenlegi helyzete között elég soka a hasonlóság” – nyilatkozta a finn. „A Tyrrell kihasználta a szerződésben lévő opciós jogát, így nem tudtam otthagyni őket.” Salo szerint azonban nem csak ez hasonló a Williams-Bottas-Mercedes tengelyen történtekhez, hanem egy 2001-es sztori is, melynek a csillagosok tevékeny részesei voltak. Kimi Raikkönen élő szerződéssel rendelkezett a Sauberrel 2002-re, a McLaren, és rajtuk keresztül a Mercedes viszont mindenképp meg szerette volna szerezni őt. „A Mercedes rengeteg pénzt fizetett a Saubernek, beleértve több kamiont is, melyeket szállításra és logisztikára használtak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: