DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Grosjean érzelmes első Francia GP-re számít

A Haas F1-es pilótájának soha nem adatott meg a lehetőség, hogy hazai közönség előtt autózzon, ezért nagyon bizakodó a Francia Nagydíj visszatérésével kapcsolatban.

Franciaország az autósport bölcsőjének számít, ezért is szomorú, hogy a gallok 2008 óta kénytelenek nélkülözni a Forma-1-et hazájukban. Az utolsó francia pilóta még Franck Montagny volt 2006-ban, aki hazai közönség előtt is versenyezhetett Magny-Cours-ban, Romain Grosjean viszont éppen akkor érkezett a száguldó cirkuszba 2009-ben, amikor a versenyt kitették a naptárból. Ez a hét azonban hatalmas hírt hozott a kék-fehér-pirosba öltöző rajongók számára, ugyanis 2018-tól előreláthatólag visszatér a Francia Nagydíj, méghozzá a csapatok egyik kedvelt teszthelyszínén, a Paul Ricard-on.



Ha minden a pilóták elképzelései szerint halad, akkor már három versenyzőért is szoríthatnak a hazaiak két év múlva, Grosjean, Esteban Ocon és a jelenleg F1-es nélküli Pierre Gasly révén. Közülük a Haas pilótája a legsikeresebb tíz dobogós helyével, aki már alig várja, hogy pályára gurulhasson hazai pályán – sőt, komoly ambíciói vannak első Francia Nagydíja előtt. „Könnyű elképzelni, milyen érzelmes lesz nekünk, francia pilótáknak, hogy a saját közönségünk előtt versenyezhetünk” – idézte Grosjeant az F1.com, aki egyébként svájci születésű, de Franciaországban nőtt fel, és tanulta ki a versenyzés csínját-bínját.

„Néhány emberrel már beszélgettem erről, és hogy őszinte legyek, voltak kétségeim afelől, hogy ez megtörténhet. De aztán hirtelen, sokak áldozatos munkájának köszönhetően a Francia Nagydíj újfent valósággá vált. Nagyon kivételes lesz majd. A Paul Ricard-i pálya egyedülálló helyszín, ezért alig várom, hogy ott legyek, sőt, hogy megnyerjem első Francia Nagydíjamat!” – tette hozzá Grosjean, aki idén hátán vitte a Haas csapatát, és 28 egységgel a konstruktőri bajnokság 8. helyére repítette az újonc alakulatot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: