DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Haas nagyon hálás a Ferrarinak

Az F1-ben szezon elején bemutatkozó amerikai csapat nem csak motorokat kapott a Ferraritól, hanem teljes körű technikai támogatást is, ennek köszönhetően pedig sokkal többet értek el, mint amire számítani lehetett.

Régóta tudni lehetett, hogy a Haas nem a megszokott módon készül a Forma-1-es debütálására. Az amerikai istálló ugyanis technikai szövetségre lépett a Ferrarival, mely magába foglalta a motorszállítói szerződést, több olyan elemet is kaptak a maranellóiaktól, melyeket az FIA megengedett, ráadásul a Scuderia szélcsatornáját is használhatták. Az eredmény egy régóta nem látott debütálás lett: Romain Grosjean hatodik és ötödik helyeket gyűjtött be a gárda első két versenyén, melyhez később még hozzácsapott egy-egy nyolcadik és hetedik pozíciót is.



Bár a szezon második felében nem jöttek olyan mértékében az eredmények, ahogyan azt a bemutatkozás előirányozta, Günther Steiner csapatvezető novemberben megerősítette, hogy hosszú távon gondolkoznak a Ferrarival. Az olasz szakember szerint a partnerkapcsolatból nem csak ők, hanem a vörösök is hasznot húzhatnak a közeljövőben. „Ha egy olyan kapcsolatod van, mint a miénk a Ferrarival, akkor bízni kell egymásban” – idézte Steinert a Motorsport-Total.com, aki szerint az olaszokkal való együttműködés nem egyirányú utca, és a legfontosabb, hogy megtalálják az egyensúlyt a közös munka során.

„Nagyon hasznosak vagyunk számukra, mert szerintem kellemes partnernek bizonyultunk, és együtt próbálunk előrelépni.” Ahogyan azt korábban mondták a Haasnál, a ferraris kapcsolat kétélű kard is lehet, ráadásul kommunikáció terén is voltak hiányosságok, Steiner szerint azonban ilyenkor nem mutogatni kell a másikra. „Megbízunk bennünk, nekünk pedig sokat kell beleadnunk a kapcsolatba. Igen, volt idén néhány problémánk, és talán lesz jövőre is, de nem tartanánk itt, ha csak erre szorítkozna a figyelmünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: