DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Sajtó: Paddy Lowe is távozhat a Mercedestől

A friss F1-es világbajnok Nico Rosberg után az istálló egyik alapköve, a technikai igazgató Paddy Lowe is elhagyhatja a csapatot - legalábbis egyes források szerint nem tudtak megegyezni az anyagiakban.

Nico Rosberg sokkszerű visszavonulása miatt nehéz helyzetben van a Mercedes, hiszen továbbra is keresi a pilótáját az istálló - egyre inkább úgy tűnik, hogy Pascal Wehrlein lesz a befutó, de könnyen lehet, hogy még egy, legalább ilyen súlyú problémát meg kell oldaniuk Toto Wolfféknak. Az olasz Motorsport ugyanis úgy tudja, hogy Paddy Lowe, az istálló technikai igazgatója nem tudott megegyezni a csapattal az anyagiakban - a Mercedes ajánlata sokkal alacsonyabb összegről szólt, mint amit Lowe máshol kereshetne.

lowe-mercedes



Az pletykaszinten már korábban is felmerült, hogy Lowe távozhat, fő célpontnak a Ferrarit emlegették vele kapcsolatban - miközben egyes források szerint a helyére éppen a Maranellót otthagyó James Allison érkezhet. A Motorsport szerint azonban Lowe maradni szeretne Nagy-Britanniában, így pedig a brit bázissal továbbra sem rendelkező Ferrari már ki is esett a játékból...

A pletykák szerint az átalakuló és komoly terveket  szövögető McLaren lehet a szakember célállomása, amennyiben tényleg távozik a Mercedestől. Az istállónak ebben az esetben valóban nem maradna egyetlen nagynevű opciója sem, csak Allison, akit viszont még szerződés köti a Ferrarihoz, igaz, jövőre már munkába állhatna.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: