DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Alonso tiszteletben tartja a szerződését

Flavio Briatore szerint sem igazol a kétszeres F1-es világbajnok a Mercedeshez és azt is elmagyarázta, hogy miért más ez a szituáció, mint a két évvel ezelőtti.

Ugyan felvetődött Fernando Alonso neve Nico Rosberg helyére a Mercedesnél és Toto Wolff szerint meg kell fontolniuk a spanyol szerződtetésének lehetőségét, most már szinte kizárhatjuk, hogy a kétszeres világbajnok ismét Lewis Hamilton csapattársa legyen 2017-ben. Aldo Costa után most az Alonsóhoz továbbra is közel álló Flavio Briatore is így nyilatkozott.

"Az emberek mindig Fernandóra gondolnak, ha van egy szabad ülés egy top csapatnál, de szerződés alatt áll és tiszteletben fogja tartani" - mondta Briatore az Alonso és a McLaren-Honda között meglévő kontraktusról. A wokingiak új főnöke, Zak Brown is arról beszélt, hogy szerződésük van a spanyollal, aki ráadásul elégedett is a helyzetével.

alonso-mclaren-suzuka-2016



Briatore szerint egyébként más a helyzet most, mint 2014 végén, amikor Alonsót szintén szerződés kötötte a Ferrarihoz még egy évig, ám ő úgy döntött, hogy távozik Maranellóból és a McLarenhez igazol. "Akkor az volt a szituáció, hogy volt egy megállapodás Luca di Montezemolóval, amely szerint ha Fernando nem nyer világbajnoki címet 2014 végén, akkor szabadon távozhat és az elnök tartotta is a szavát. Mattiacci ajánlott akkor egy új hároméves szerződést, de visszautasítottuk."

Alonsót jelen állás szerint 2018 végéig köti szerződés a McLarenhez.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: