DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Egy alternatív 2016-os szezon története

Egyetlen, aprónak éppen nem nevezhető dolgot változtattunk meg az idei F1-es szezonban, de minden felfordult: Raikkönen futamgyőzelmei, Williams-pole, Haas-dobogó és Ricciardo bajnoki címe.

A szezonnyitót Sebastian Vettel simán megnyerte a pole-ból indulva, s egy elsőkörös ütközés ellenére Kínában is nyerni tudott, május elején mégsem ő vezette a tabellát, hiszen Bahreinben a felvezető körben megadta magát a Ferrari motorja, Oroszországban pedig a rajt után a falba küldte őt Danyiil Kvjat. Négy futam után Kimi Raikkönen állt a pontverseny élén, hiszen Bahreinben győzött Ricciardo és a Haas második versenyén szenzációs dobogót szerző Romain Grosjean előtt, Szocsiban pedig az első pole-ját szerző Valtteri Bottas elől húzta be az első helyet.

kimi-szocsi-ferrari

Raikkönen idei második, s egyben utolsó győzelmét Szocsiban szerezte


Spanyolországban született meg a Red Bull idei első sikere: a Kvjat helyére ültetett Verstappen Raikkönent előzte meg, aki tovább növelte előnyét a pontversenyben Ricciardo és Vettel előtt, Monacóban viszont az ausztrál visszavágott és elrontott kiállása ellenére is átvette a vezetést a bajnokságban, mivel Raikkönen baleset miatt kiesett.

Két futammal később ismét Vettel vezette a pontversenyt, miután Kanadában és Bakuban is győzni tudott – utóbbi helyszínen Sergio Perez a Force India történetének második pole-pozícióját szerezte, ám rajtbüntetést kapott. Silverstone-ban és a Red Bull Ringen viszont ismét Red Bull-siker született: Max Verstappen megszerezte karrierje második és harmadik futamgyőzelmét, ezzel felzárkózott az élen álló hármasra. Vettel viszont szenvedett, Ausztriában defekt miatt kiesett, Silverstone-ban pedig csak a 7. helyet tudta megszerezni, így féltávnál Ricciardo vezette a bajnokságot három ponttal Raikkönen előtt, Vettel újabb négy egységre volt csapattársától, de Verstappen is egy győzelmen belül, 21 pont lemaradással követte az éllovast.

verstappen-silverstone-redbull

Verstappen Silverstone-ban és Red Bull Ringen is nyert

A bajnoki cím a nyári szünet előtti és utáni futamokon dőlt el: Magyarországtól Malajziáig Ricciardo hatból ötször győzni tudott, egyedül Monzában tudta a Red Bullt megállítani a kettős győzelmet arató Ferrari. Október elejére így az ausztrál 61 ponttal vezette a tabellát, miközben már csak öt futam volt hátra, így még az is belefért, hogy Japánban csak a negyedik helyet szerezze meg, miközben Verstappen győzni tudott Vettel előtt, miután a rajtbüntetéseknek köszönhetően megörökölte a pole-t.

Austinban ismét Ricciardónak jött ki legjobban a lépés, s ezzel karnyújtásnyira került tőle a bajnoki cím (miközben Fernando Alonso a McLaren-Honda első dobogóját szerezte), Mexikóban pedig meg is szerezte azt, méghozzá a lehető legkülönösebb módon: a pole-ból rajtoló futamgyőztest, Max Verstappent a díjátadó előtt, a sikert megöröklő Vettelt pedig azt követően büntették meg, így az ausztrál egy zöld asztal mellett megszerzett győzelemmel ünnepelhette karrierje első bajnokságát.

ricciardo-austin-redbull

2016 világbajnoka: Daniel Ricciardo

A konstruktőri címet Brazíliában Max Verstappen egy szenzációs győzelemmel biztosította be a Red Bullnak, miután a hajrában megfosztotta Sergio Perezt karrierje első sikerétől, s a holland egyúttal Raikkönentől is átvette a bajnokság harmadik helyét, miután a pole-ból rajtoló finn összetörte az autóját. Így aztán az Abu Dhabiban megszerzett győzelem már csak a vigaszdíj volt a Scuderia számára…

Valószínűleg időközben már mindenki rájött, miben volt más az itt leírt szezon a valóstól: a mezőnyből kiszedtük a Mercedest és két pilótáját. Bár bizonyos tekintetekben, így például a pole-pozíciósok számát, a dobogósok kilétét és a konstruktőri bajnoki versenyfutást illetően nagyobb változatosságot mutatott volna az évad így, másfelől viszont ugyanúgy csak két csapat négy pilótája nyert volna futamot, az egyéni pontverseny pedig jóval simábban alakult volna. Jobb lett volna így…?

vettel-abu-ferrari

 

Vettel hatszor győzött, de a bajnoki címre esélye sem volt

Az írás Ben Anderson, az Autosport.com honlapon közölt cikkén alapszik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: