DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Még több csapat tesztelhet 2017-ben

A következő szezonban az évközi tesztek számának növelését tervezi az F1 abroncsbeszállítója, és reményeik szerint immár több istálló is segédkezni fog nekik, hiszen mindenki rendelkezni fog olyan autóval, amellyel reprezentatív adatok gyűjthetők.

A Formula-1 szezonközi tesztjei mostanság két fronton zajlanak: ott vannak a klasszikus tesztek, amelyeket néhány versenyhétvége után tartanak, általában minden csapat részvételével, és léteznek a Pirelli-tesztek is, amelyekből elsősorban a gumicég gyűjt adatokat, hiszen a legtöbb információt még a résztvevő néhány istállótól is elzárják.

Ez utóbbi gyakorlásokról az idei szezon második felében sűrűn lehetett hallani, hiszen a Pirelli a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull segítségével, a 2017-es szezon követelményeinek megfelelően átalakított autókkal próbálgatta a jövőre érkező új, szélesebb abroncsokat. A gumik tökéletesítése pedig az évad kezdetével sem áll le, a Pirellinél az ideinél is több saját tesztet helyeztek kilátásba, lehetőleg még több istálló részvételével.

red-bull-test



„Hasonló lesz a formátum ahhoz, amit idén is követtünk, azzal a különbséggel, hogy már nem kell átalakított autókat használnunk, hiszen ott lesznek a tényleges versenyautók” - nyilatkozta az Autosportnak a cég versenymenedzsere, Mario Isola. „Emiatt arra számítok, hogy több csapattal is tesztelhetünk majd - a pontos számaink még nincsenek meg, de jelenleg próbáljuk véglegesíteni a tervet. Minden csapatnak felajánljuk a tesztlehetőséget, aztán majd meglátjuk, hogy kik vállalkoznak.”

Hagyományos évközi tesztet jövőre is kétszer tartanak majd, de könnyen lehet, hogy jóval több versenyhétvége után marad majd ott a helyszínen a mezőny egy része még néhány napra - hiszen a Pirelli is ezt tervezi.

„Egyes pályák jól használhatóak viszonyítási alapként, ilyen például Barcelona, vagy vizes teszteknél Paul Ricard, és szerintem ezekre a helyszínekre vissza is fogunk térni” - beszélt már a lehetséges helyszínekről Isola. „Emellett pedig ha lehet, ott maradunk majd néhány pályán a vasárnapi versenyt követően, hasonlóan ahhoz, ahogy a közös szezonközi tesztek is zajlanak. A csapatok tehát már helyben lesznek, és keddtől lebonyolíthatunk velük egy két-háromnapos gyakorlást.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: