DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso: Ha nem kapom meg, amit várok, lépek

Először adott hosszabb interjút Fernando Alonso azóta, hogy a sajtóban felmerült a neve a Mercedes lehetséges jövő évi pilótájaként. Elmondta, milyen esetben váltana csapatot, és visszaemlékezett a tíz évvel ezelőtti csatára Lewis Hamilton ellen.

A spanyol AS tudta mikrofonvégre kapni a kétszeres világbajnokot, aki látványosan csendben volt az elmúlt napokban, miközben a világsajtó tele van olyan hírekkel, miszerint a Mercedes is el tudná őt képzelni Nico Rosberg utódjaként a következő szezontól. Ezen forgatókönyv beteljesülése azt is jelentené, hogy 2007 után ismét egyazon csapatban küzdene Hamiltonnal, aminek hallatán már sokan előre dörzsölik a tenyerüket.

Talán beszédes az is, hogy a korábbi együttműködésükre irányuló kérdésre válaszolva Alonso hosszasan emlékezett meg az idestova tíz éve a McLarennél történt belharcról, hangsúlyozva, hogy nem Hamilton, hanem a csapat volt az oka egy év után bejelentett első távozásának Wokingból.

alonso-2



„Miután megkötöttük a szerződést, először azt mondták, hogy Kimi Raikkönen lesz a csapattársam, de Kimi átment a Ferrarihoz. Aztán Montoyáról beszéltek, de ő is lelépett. Utána úgy tűnt, hogy Pedro de la Rosa kapja a másik ülést, de aztán pár hónappal a szezonkezdet előtt feltűnt a színen Hamilton, én pedig elfogadtam a döntést” - vázolta Alonso az AS-nek az akkori helyzetet.

„Erősen kezdett, ami nagy meglepetés volt a sport számára. Sajnos azonban a csapat nem tudott könnyen megbirkózni azzal a nyomással, amit ez a helyzet előidézett. Hasonló politikai szempontok merültek fel, mint ma Verstappennel kapcsolatban - ő is egy igazi jelképnek számított. A csapat rosszul menedzselte a szituációt, és az egésznek az lett az eredménye, hogy a konstruktőri és az egyéni bajnokságot is elveszítettük.”

„Pedig az autó azonnal győztesnek számított. A csapat az alapoktól kezdve épített új autót, ami helyes döntés is volt, hiszen a teljes mezőny Bridgestone gumira váltott, amely eltérő karakterisztikával rendelkezett, így az autót is egészen más érzés volt vezetni: rengeteg lett a túlkormányzottság. Mindannyiunknak meg kellett változtatnunk a vezetési stílusunkat, ez pedig Hamiltont segítette, aki azonnal versenyképesnek mutatkozott. A legjobb autóval elbuktuk mindkét bajnokságot, ez pedig elég ok volt számomra a váltáshoz. Nem Hamilton miatt hagytam el a McLarent.”

alonso-1

Alonso persze konkrétan nem beszélt arról, hogy most is szeretné-e megszakítani mclarenes szerződését, és hogy egyáltalán felvette-e a kapcsolatot a Mercedesszel Rosberg megüresedett ülését illetően, de utalást tett arra, hogy milyen estekben hajlana az idő előtti váltásra.

„Olyan csapatnál akarok vezetni, amely képes száz százalékot beleadni, és ahol én is a legtöbbet tudom kihozni magamból. Ha pedig egy csapat képtelen kezelni a nyomást és az elvárt módon cselekedni, akkor inkább máshol fogok motivációt keresni. Azért vagyok itt, hogy jól érezzem magam és a maximumot nyújtsam. Ha egy csapat nem teljesíti az elvárásaimat, akkor az első adandó lehetőséggel váltok, mint ahogy azt mindig is tettem” - zárta Alonso, ezzel csak újabb kannányi olajat öntve az átigazolásának lehetősége által fellángolt tűzre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: